Polikapcsolatok, avagy hétköznapi háremek?

Ha minden igaz, monogám vagyok. Soha nem kerültem még olyan helyzetbe, hogy egyszerre több emberbe legyek szerelmes, és ha egyszer valakibe szerelmes vagyok, nem vágyom mellette változatosságra. A kulturális örökség, amelyben nevelkedtem, azt a meggyőződést ültette el bennem, hogy szerelemmel az ember egyszerre csak egyvalaki felé fordulhat. Ha nem így van, az nem is szerelem. Ahogy az egyik közösségi oldalon keringő Johnny Depp-idézet mondja: ha két emberbe vagy szerelmes, válaszd a másodikat, mert az első kapcsolatoddal nyilván valami baj van. Sokan valóban így vagyunk kódolva. De sokan nem. Szeretném most elmondani a saját történetemet arról, hogyan szembesültem két különböző élethelyzetben is azzal, hogy a szerelem talán mégsem mindig kizárólagos, és hogyan jutottam el odáig, hogy elfogadjam ezt az igazságot, majd azonosuljak vele, és az életem egyik alapkövévé tegyem. A két legemlékezetesebb szerelmem poligám alkat volt. A második most a férjem, a gyerekem apja.