gyermekkórház gyógyvarázs jótékonykodás meseolvasás kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A K&H gyógyvarázs évről évre segítséget nyújt beteg gyerekek felépüléséhez, testi és lelki gyógyulásához. A K&H Csoport dolgozói tavaly decemberben és idén januárban is önkéntes meseolvasással járultak hozzá beteg gyerekek gyógyulásához. Az önkénteseknek köszönhetően országszerte nyolc kórház mintegy 100 páciense feledkezhetett meg egy időre a betegségéről.

"A K&H gyógyvarázs indítása óta törekszünk arra, hogy ne csak műszerekkel és eszközökkel támogassuk a magyar gyermekellátással foglalkozó intézményeket, hanem a betegek lelki gyógyulásához is hozzájáruljunk. Az önkéntesség 2008 óta jelen van a programban, 2010 óta pedig országszerte több mint 300 középiskolás látogatott meg gyermekosztályokat, hogy betegeik számára meseolvasással tegyék könnyebbé a kórházban töltött időt. A K&H Csoport munkatársai különböző pénzügyi felajánlások mellett egyéb adományokkal, és önkéntes munkájukkal is segítik a gyógyvarázs programot.Az idei programban december és január egy-egy hetében a K&H Csoport több mint ötven munkatársa az ország nyolc intézményében olvasott mesét közel 100 beteg gyereknek" - mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója.

Forrás: K&H
Forrás: K&H

A programban résztvevő intézmények:
- Szent László Kórház, Gyermekinfektológiai Osztály, Budapest
- Heim Pál Kórház, Belgyógyászat, Budapest
- SOTE I. sz Gyermekklinika, Budapest
- Gyermekgyógyászati Intézet, Debrecen
- Szent Pantaleon Kórház, Fül-orr-gége osztály, Dunaújváros
- Markhot Ferenc Kórház, Csecsemő- Gyermek- és Ifjúsági osztály, Eger
- BAZ Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központ, Miskolc
- PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika, Sebészet, Pécs

A K&H gyógyvarázs pályázatról

A program országos pályázatának hatálya kiterjed az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvő- és járóbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra. A K&H Csoport a gyermek-egészségügy elkötelezett támogatója, és évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.