Magyar szemmel: "Az Ebola-hájp jó eszköz lesz Afrika megmentésére"

Telefonos interjúnk alatt egész végig arra akartam kényszeríteni az ismerősömet, aki üzlettársával másfél éve a munkájuk miatt költözött Ghána fővárosába, hogy kérdéseimre olyan válaszokat adjon, amelyek kényelmesen beleilleszthetők egy, a tájékoztatás és a fékezett habzású pánikkeltés lélektani határán mozgó irományba. Olyanba, amelyhez hasonlókat nap mint nap olvasunk, és amelyektől kellően jólinformáltnak és felkészültnek érezzük magunkat. Eléggé meglepett, hogy végül nem ő közeledett a nagyvilági Ebola-állásponthoz, hanem én érkeztem meg az afrikaihoz.

Roland, akinek természetesen nem ez a valódi neve, idén nyáron egy hónapot töltött Magyarországon, majd pedig augusztusban visszarepült Accrába. Így adta magát, hogy első kérdésként a reptéri biztonsági és az egészségügyi intézkedésekről faggassam. Hardy Mihály, a Budapest Airport Rt. vállalati kapcsolatok igazgatója ugyanis korábban azt mondta, Magyarországra nézve egyelőre nincs valós Ebola-veszély, mondván az érintett országok közül kevesen utaznak erre, valamint nekünk sincsenek arra tartó járataink.

"Mindkét alkalommal Isztambulban szálltam át, de júliusban még sem Ghánában, sem a legnagyobb törökországi város repterén, sem pedig Ferihegyen nem találkoztam rendhagyó ellenőrzésekkel. Amikor augusztusban visszatértem Accrába, láttam pár egészségügyi dolgozót a repülőtéren, hozzájuk fordulhatott az, aki valamiféle különös tünetet tapasztalt magán. Úgy tudom, van egy olyan gyorsteszt is, amely fél óra alatt kimutatja az esetleges fertőzést. Azt persze fontos megjegyezni, hogy itt nincs Ebola. Másutt biztosan nagyobb a készültség."

Informátorunk szerint ezért sem kell aggódni az őszi szemeszterre a magyar orvosi egyetemekre érkező afrikai hallgatók miatt. Mert nem ugyanaz az osztály érintkezik a kórral, amelyik megteheti, hogy európai vagy külföldi oktatási intézményben tanul. Ezt persze itthon nagyon nehéz elképzelni, hiszen hajlamosak vagyunk azt hinni, ha Afrikában Ebola van, akkor minden Afrikában élő ember fertőzött.

Az Egészségügyi Világszervezet magyarországi irodájának vezetője. Dr. Pusztai Zsófia az alábbi videóban elmondta, miért nagyon kicsi az esélye annak, hogy repülőn bárki is elkaphassa az Ebolát. A szakértő arra is kitért, miért nem javasolt eddig a WHO semmilyen utazás korlatozást:

Az Ebola hatásos ellenszere a szappan? című cikkünkben a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában önkéntes munkát végző Babai János televíziós újságíróval készítettünk interjút. Akkor kiderült számunkra, hogy a jelenlegi járvány gyors terjedése, függetlenül attól, hogy Afrika melyik részén ütötte fel a fejét, valóban szoros összefüggésben van a hátrányos helyzetű emberek egészségügyi ismereteinek teljes hiányával, valamint azzal, ahogy a halálhoz, a halottakhoz viszonyulnak.

Ezt tapasztalta Ghánában Roland is, aki szerint a helyiek egész egyszerűen nem tudják, hogyan működik ez a világ. "Az itt élők nem félnek. Sőt, úgy hallottam, hogy az Ebolával fertőzött területek lakói sem úgy reagálnak, ahogy egy átlagos, európai embertársuk tenné. Tájékozatlanok és tudatlanok, sokszor nem is sejtik, mi van körülöttük, vagy mi történik. Van, aki azt hiszi, mint ahogy más betegségre is, erre is van már gyógymód. Megint mások pedig úgy gondolják, épp a fehér orvosok terjesztik a halálos kórokat, mert ahol ők megjelennek, később felüti a fejét valamilyen súlyos betegség. Ezért ágálnak a kezelések ellen, és ezért szöknek meg a karanténból is. No, meg néha azért, hogy a sámántól kapjanak segítséget."

Az alábbi videón látható, hogy a monroviai ebolakaranténból kiszökött férfi ételt próbál venni a piacon, de a kiérkező orvosok elfogják:

"Hogy mit tennék, ha elérné Ghánát az Ebola? Semmit, élném tovább az életem. Biztonsági szempontból felvenném a kapcsolatot a konzulátussal, és utánanéznék, milyen lehetőségeim lennének a hazajutásra. Ha nagyon kiterjedne, és reális esélye lenne, hogy én is megfertőződhetek, valószínűleg nem maradnék. Ha megis megbetegednék, el tudnék menni magánkórházba, ahol vélhetően karanténba tennének. Kis túlzással, de közkórházba akkor se mennék el, ha ebolás lennék..."

Több ezer kilométer távlatából költői kérdésnek hangzott, hogyan lehetne megállítani a vírus terjedését, illetve mit tehetne ellene az egyszeri ember. "Szerintem a hétköznapi ember nem tehet semmit, a világnak kellene jobban odafigyelnie Afrikára. Mivel most is későn kaptak észbe, úgy gondolom, hosszú távra kéne tervezni. Valóban javítani kellene a higiéniai és az életkörülményeken, megelőzni a fertőzéseket, és nem csak beszélni róla. Jó lenne, ha az erre irányuló törekvések eredménye nem csak egy konferencia, majd egy óriásplakát és néhány szórólap lenne. Hiszem, hogy ez a járvány végre okot ad a segítségnyújtásra, a vírust körülölelő Ebola-hájp pedig jó eszköz lesz Afrika megmentésére."