Egyéjszakás igen/nem? Ezért mondjuk az ellenkezőjét annak, amit gondolunk

Korábban foglalkoztunk már azzal a témával, hogy valóban prostituálódnak-e a nők attól, hogy belépő fizetése nélkül mennek be egy szórakozóhelyre. Akkor arra jutottunk, hogy minden a hölgyek fejében dől el, és a magunkról kialakított kép határozza meg, mennyire érezzük magukat kellemetlenül emiatt. Most Győri Szilvia szexuálpszichológus segítségével jutottunk el ugyanide. De mielőtt ennyire előreszaladnánk, nézzük meg Léna szakértőnknek küldött történetét.

Léna és a darabokra törtség

"Az eset pár héttel ezelőtt történt meg velem, amikor is egy szülinapi partin teljesen véletlenül szóba elegyedtem egy sráccal, aki régóta tetszett, csak korábban nem volt alkalmunk találkozni. Sokat beszélgettünk, ittunk és táncoltunk a buliban. Később megcsókolt, és szóba került, hogy hazavisz magával, vagy eljön hozzám. Én persze ezerrel tiltakozni kezdtem. Nem sokkal később egy fagyos megállóban ácsorogtunk, és annak ellenére, hogy mondta, elvisz taxival, én megcsókoltam, és felültem a buszra, hogy egyórányi kavirnyálás után hazaérjek az üres lakásomba. És ekézhessem magam, mekkora idióta vagyok.

Még ott voltam vele, és néztem a szemében visszatükröződő fényeket, amikor már tudtam, hogy rosszul fogok dönteni. Tényleg nagyon tetszett, és az egyetlen dolog, amit ott, akkor szerettem volna, az, hogy hazavigyem magammal. Erre közöltem vele ennek az ellenkezőjét, majd pedig otthagytam."

Az önsorsrontás magasiskolája

"Ennyire önsorsrontó lennék?" - tette fel a kérdést magának és a Life.hu szakértőjének Léna, akivel már nem először fordult elő, hogy nem tette meg, amit akart. Nem értette, miért nem tudja elengedni magát, miért áll a saját boldogsága útjába, és az éjszakai busz üvegéről miért néz vissza önmagára úgy, mint egy szerencsétlen idiótára, aki képtelen átlépni a saját maga által felhúzott korlátait.

Győri Szilvia mindezek ellenére nem nevezné önsorsrontásnak Léna esetét. Azt azonban belátja, hogy mivel ismétlődő és számára zavaró viselkedésről van szó, valóban érdemes elgondolkodni rajta. Még mielőtt azonban bármelyik álláspont felé elindulna, leszögezi, hogy a legfontosabb kérdések, melyeket Lénának fel kellene tennie magának; hogy mégis milyen normáknak, elvárásoknak szeretne megfelelni, és tulajdonképpen ki is aggatja rá ezeket?

Mindenkinek nem tudunk megfelelni

Hogy miért döntött Léna mégis a visszautasítás mellett? Miért hagyta ez az egyébként teljesen normális 27 éves lány, hogy fölé kerekedjen ez a konzervatív társadalmi nézet, melyet a mai kor női éppúgy béklyóként cipelnek, mint korábban? És amelynek tanúsága szerint még mindig nem értünk el arra a fejlettségi szintre, hogy gond nélkül hazavigyünk magunkkal egy pasit, ha arról van szó. Miközben az igényeink egyértelműen meglennének rá.

Mennyi mindenről kell még lemondanunk?

Megkérdeztük szakértőnket, mit tanácsol Lénának és a sorstársainak. Azoknak a mai fiataloknak, akik a struktúrahiányos értékrendjükkel kopogtatnak egy ajtón, amin veszettül belépnének, de továbbra is visszarántja őket önnön gyengeségük. Sajnos ugyanis a mai napig a szülői példával, a munkahelyi értékrenddel és a társadalmi elvárásokkal magyarázzuk meg, hogy miért nem bírjuk végre elengedni magunkat.