Hazaengedték a kórházból a legendás focistát, Kardos Józsefet

Forrás: MTI/Oláh Tibor -
élet focista haza Kardos József infarktus kórház terv autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, az Újpest egykori futballistája augusztus elején a volán mögött kapott infarkust, majd autóbalesetet szenvedett.

Az elmúlt három hétben a balatonfüredi Állami Szívkórházban volt rehabilitáción a híresség, de pénteken kiengedték, és végre hazatérhetett otthonába – írja a Blikk.

Forrás: MTI/Oláh Tibor

„Remekül érzem magam, hogy végre itthon lehetek, s újra elkezdődhet számomra a rendes élet. Már kimostam a szennyest, kitakarítottam a lakást, és cipekedtem is egy kicsit, szerencsére semmi bajom sincs. Úgy tűnik, jót tett, hogy Balatonfüreden mindennap szorgalmasan végigcsináltam a gyógytornát, mert most bírom a kiképzést. Persze azért óvatos vagyok, igyekszem vigyázni magamra” – nyilatkozta a lapnak a legendás játékos, akinek egy hete még egy vérrögöt is találtak a szívében.

„Szerencsére használt a gyógyszeres kúra, amit az orvosok alkalmaztak, így nem volt szükség újabb operációra. Hála az égnek, megúsztam! Az újabb kontroll után megállapították, hogy a vérrög felszívódott, így most már minden rendben van, ezért is jöhettem haza” – mondta.

Kardos József úgy fogalmazott: „most kezdődik az új életem”, és valóban komoly tervei vannak az egykori játékosnak. Szeretne teljes életet élni, és párt találni magának, ugyanis immár három és fél éve él egyedül. A munkáit is folytatja, a Magyar Labdarúgó-szövetségnél ellenőrként dolgozik, utánpótláscsapatnál edzősködik, és tanítani is fog.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.