Teherbe ejtette, majd abortuszra kényszerítette exét Charlie Sheen

Forrás: AFP/Jason Merritt -
pornószínésznő Charlie Sheen szex erőszak exbarátnő teherbeesés abortusz kényszerítés HIV-fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pornószínésznő Brett Rossi állítása szerint legalább ötször szexelt a HIV-fertőzött világsztárral úgy, hogy nem tudott betegségéről.

Tovább folytatódik Charlie Sheen botránya. A HIV-pozitív színészt, aki állítólag 500 nővel (és még ki tudja, kikkel) feküdt le élete során, újabb exbarátnője vádolta meg azzal, hogy védekezés nélkül szexelt vele, miközben nem szólt neki betegségéről.

Charlie Sheen és Brett Rossi Forrás: AFP

Brett Rossi, akivel a sztár 2014 elején kezdett el találkozgatni, állítása szerint legalább ötször feküdt le Sheennel mindenféle óvintézkedés nélkül, 2014 márciusában pedig teherbe is esett tőle. A nőt később azzal fenyegette meg a színész, hogy elhagyja, ha nem veteti el a magzatot. Egy másik alkalommal Rossit durva szexre kényszerítette Sheen, és kérése ellenére sem hagyta abba – egészen addig, amíg a nő vérezni nem kezdett.

Nem ő az első pornószínésznő, akit teherbe ejtett Charlie Sheen: korábban Kacey Jourdan vallott arról, mi történt a sztárral együtt töltött 36 órája alatt.

Hollywoodi celebnők, akiket megfertőzhetett Charlie Sheen

A hetek óta folyó találgatásoknak nemrég maga Charlie Sheen tett pontot a végére: az 50 éves színész a Today show-műsorban vallotta be, hogy négy éve diagnosztizálták nála a HIV-vírust, azóta gyógyszeres kezelés alatt áll. A Life.hu összegyűjtötte azokat a híres nőket, akiknek eközben átadhatta a betegségét a Két pasi meg egy kicsi sztárja - kattints ide a cikkért!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.