"Egymáshoz joguk van. És a munkához is!"

Az antropológusok szerint (antropológia=embertan) a kezdeti szakaszban a család egyetlen funkciója a megszületett csecsemők etetése, felnevelése, egyszóval védelme volt.

A madarak családban élnek, a hüllők nem, pedig mindkét faj tojással szaporodik. A krokodilbébit a nap melege kelti ki, és harcra edzetten, teljes fegyverzetében jön világra, a madárfiókának a szülő testmelege kell, majd törékenyen és gyámoltalanul bújik ki a tojásból. Sőt, ezek után még hetekig etetésre és védelmezésre szorul.

Az emberi csecsemő esetében a gyámoltalan periódus nem hetekig, és nem is hónapokig, hanem évekig tart. A szülők nélkül esélye sem lenne a túlélésre, így a minőségi túlélés érdekében - amiről megállapíthatjuk, hogy a létezés legalapvetőbb motivációja - a férfinak és a nőnek célszerű együtt maradnia.

A legősibb törzsek és családok, a családfő védelmezésében és uralma alatt éltek. Többé-kevésbé a nekik tetsző módon szerezték be a feleségeiket, és nagyjából ezek mentén is szabadultak meg tőlük. Az a felfogás volt a kezdeti római és héber házassági jog alapja, miszerint a feleség a férj tulajdona, aki viszont semmilyen joggal nem rendelkezik.

Mivel a társadalom stabilitása részben a családoktól, így a házasságok tartósságától is jelentősen függ, az állam felismerve ezt az összefüggést, hamar beavatkozott, hogy megvédje a kiszolgáltatott feleségeket a férjeik szeszélyeitől és önkényuralmától.

Már időszámításunk előtt, a 8. században, Romulus korában hoztak olyan törvényt, ami tiltotta és megtiltotta a feleség eltaszítását. Ezalól kivétel volt, ha az asszony házasságtöréssel, vagy borivással volt megalapozottan vádolható. A hűséges és abszcinens feleségtől is meg lehetett szabadulni, csak annak nagy ára volt. A férj az asszonnyal a hozománytól is búcsúzott.

A római jogban a válás meglehetősen egyoldalúan védte és őrizte meg a családi békét. Rövid pórázon tartotta az asszonyt, határt szabva esetleges makacsságának, engedetlenségének és erkölcstelenségének. Akkoriban a házasságtörést halállal büntették. A férjet ugyanakkor megkímélték attól, hogy méltatlan módon fel kelljen bosszantania magát és kijöjjön a sodrából.

Krisztus idején a házasság mág egyfajta polgári szerződés volt, melyet két egyenlő fél kötött meg a szeretet jegyében. Amikor ez esetleg elmúlt, a házasságot fel lehetett bontani, mint bármely más polgári egyezséget, ami okafogyottá vált. Mindössze egy válólevelet kellett átadni a házastársának hét felnőtt kort betöltött római polgár jelenlélében.

Idővel a törvény egyre kisebb akadályokat állított a válni szándékozók elé. A feleség már 12 válóok közül szemezgethetett. Ezek között szerepelt a gyilkosság, az árulás, és az erkölcstelen perszónák otthoni házba való bevitele is.

Az ő repertoárjában ilyenek voltak: színházba, cirkuszba jár annak ellenére, hogy a férje ezt megtiltotta neki, vagyelmegy vacsorázni olyan férfival, aki nem rokona. Akkor ezt nevezték egyenlőségnek...

Ma ne tegyük! Még egy párkapcsolatban is mindenkinek joga van ahhoz, hogy legyen saját hobbija, eljárjon a haverokkal esetleg billiárdozni, vagy sörözni. A lányok meg vásárolni vagy moziba, kávézni, vagy mit tudom én, vagy csak, hogy egyedül beüljön egy sarokba és elolvasson egy jó könyvet. És egymáshoz is joguk van. És a munkához is!