Müller Péter: "A csoda észrevétlenül lép az életedbe"

Amikor egy halálélmény után, sok hónapos kórházi szenvedés után újra kiléptem az utcára, új szemmel néztem vissza az életemre. Hányszor lehettem volna boldog, csupán azért, hogy nem fáj semmim, hogy levegőt vehetek, hogy rám mosolyog egy virág, hogy megsimogathatom a kiskutyámat, hogy enni ad az anyám, hogy leülhetek újra az íróasztalom mellé, ahol a munka nem gályarabság, hanem örömteli áldás! Hogy jó élni, akkor is, ha hó van, fagy, vagy zuhog az eső… Új szemmel nézve az élet csodálatos lett… És ez volt a valóságos Élet… A többi csak egy szürke, rossz álom.

Milyen csodálatos, hogy leírhattam most ezeket a sorokat! És milyen csodálatos, hogy te elolvashatod!