Amikor a megcsalás után jobb kezünkkel megveregetjük a bal vállunkat...

Egy kisgyerek például nem tud hazudni. Persze csak addig, amíg meg nem tanul hazudni. Kitől? A felnőttektől, de legelőször a szülőktől. Természetesen minden szülő azt papolja a gyereknek, hogy:

Majd ezek után elkövet két hibát. Hazudik a gyereknek, mondván ő még kicsi, és úgysem értené az igazságot, vagy hazudik a gyerek előtt másnak. Apa anyának, anya apának. Esetleg egy idegennek. Mondjuk, a gyerek felveszi a telefont, és közben az egyik szülő odasúgja, hogy "Mondd, hogy nem vagyok itthon!".

Hogyan is történik mindez?

Minden embernek van egyfajta felállított elvárásrendszere saját magával szemben. Mindenkinek. Még a bűnözőnek is, ugyanis e nélkül nem tudna létezni. Amíg hű önmagához, betartja a saját szabályait és elvárásait, nem fogja rosszul érezni magát még akkor sem, amikor ezek a tettek a környezetében már rég kiverik a biztosítékot.

Megtesz valamit, amiről azt gondolta eddig, hogy nem kéne megtennie, vagy éppen nem tesz meg valamit, amiről az volt az elgondolása, hogy meg kéne tennie. Ebben a pillanatban létrejön az etikátlanság. És bizony, az elkövetett etikátlanságoknak vannak következményeik.

Sajnos a sor az elkövetett tettel nem ér véget, kezdetét veszi egyfajta zuhanás. Fogalmazhatnánk úgy, hogy beleesünk egy láthatatlan és zsugorodó spirálba.

Az etikátlanság után mindig van az embernek egy furcsán hülye érzése, amit úgy is hívhatnánk, hogy lelkiismeret-furdalás. Ez hosszabb-rövidebb ideig tart, és ezek után két lehetőség kínálkozik. Vagy ránéz a tettre, megbánja, és visszatér a helyes útra, vagy elkezdi megmagyarázni magának ,hogy miért tette meg ezt, és elkezdi felhozni a saját kis magyarázatait, önigazolásait. Nagyjából ez az,

és megmagyarázzuk, hogy ezt ezért meg ezért meg kellett tenni, vagy ezért meg ezért nem kellett megtenni.

Sajnos itt még mindig nem ér véget a dolog, mert a következő szint, amikor elkezdjük áthárítani a felelősséget a másikra, hogy nem mi voltunk a hülyék, hanem a környezetünk, esetleg a másik személy, aki belesodort minket ebbe. Szépen, fokozatosan csúszunk le ezen az elképzelt spirálon, majd a végén, illetve az alján eltávolodunk attól a dologtól vagy személytől, aki ellen elkövettük az etikátlanságot.

Mondjuk, amikor a feleség leküldi a férjét a kisboltba, ami nemrég nyílt a sarkon, és arra kéri, hogy vásároljon egy pár dolgot. A férj készségesen lemegy, vásárol, és azt veszi észre, hogy sokkal többet adtak neki vissza, mint amennyit ő fizetett. Még az is elképzelhető, hogy az első pillanatban örül ennek, hogy milyen jó itt vásárolni. „Több pénzt kapok vissza, mint amennyit fizettem, és még a bevásárlókosár is tele van.”

Igen ám, de amikor legközelebb küldi a felesége, ha hiszed, ha nem, lesz egy pár ötlete arra vonatkozóan, hogy miért nem neki kéne lemenni a kisboltba, vagy miért egy másik helyre kellene menni, mert itt elég kicsi a választék. Ezt a pici területet ő már elkezdte kizárni az életéből, mert ott talán szembesülni kellett volna azzal, hogy kiderül az igazság. Akaratlanul is ott motoszkálna a fejében, hogy megtudták, vagy nem tudták meg, szóvá teszik, vagy nem teszik szóvá.

Márpedig ha hazudik, elkezd folyamatosan visszahúzódni a másiktól, aki azt sem tudja, hogy mi történt vele. Nos, amikor mindketten ezt egyszerre oda-vissza megteszik, az az igazi zűrzavar. És nem is csak a megcsalásról vagy egy nagy etikátlanságról beszélek, hanem kicsikről és azok sorozatáról. Ez biztos útja annak, hogy mindketten stabilan távolodjanak egymástól. Igazából egyik sem érti ennek az okát, pedig a valóság az, hogy az első pici elkövetett etikátlanságnál ez a fajta távolodás kezdetét vette.

A másik nagyon érdekes dolog, hogy aki ellen elkövet egy ilyen tettet, azt leértékeli. Leértékeli azért, mert úgy gondolja, hogy akkor az ő etikátlanságának a mértéke is csökkenni fog.

Sőt, már a megcsalás megtörténte előtt a személynek le kellett értékelnie a párját gondolatban, különben nem tudta volna megtenni. Ha ez mégis elmaradna, utána bizonyossággal meg fogja tenni, de akkor már a tette igazolása miatt.

Mondjuk olyanokat fog mondani a férfi, hogy „ááááá... mikor lesz ilyen lába a feleségemnek, hmmm... soha, és egyébként is az utóbbi időben elhanyagol engem, nem figyel rám...”. Nyilván fordítva is megtörténhet, talán ott más jellegű hiányosságokra fókuszálva. Ami biztos,

Következésképpen, ha valakitől sok leértékelést kapunk, nyugodtan kérdezzük meg: „Mit követtél el ellenem?”