Rékasi Károly szerelme csókjára aludt el újabb műtéte előtt

Fotó: Marton Szilvia/Origo -
műtét baleset Pikali Gerda Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színész  a nyári motorbalesetéből származó sérülése miatt feküdt újra kés alá, mivel a lábában az egyik csontrész nem akart összeforrni. Szerelme, Pikali Gerda egészen a műtőig kísérte.

Rékasi Károlyt a Honvédkórházban műtötték meg ismét, mivel a balesetéből származó sérülései nem gyógyultak megfelelően. A törött csontok nem akartak összeforrni, ezért ismét felnyitották a színész lábát, és csontforgáccsal ösztönözték a csontok növekedését - írja az Origo.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Szerelme természetesen végig a színész mellett volt, és gondoskodott róla. Rékasi elárulta a Borsnak, hogy egészen a műtőig kísérte őt Pikali Gerda, és rengetegszer megcsókolták egymást.

“Gerda elkísért a műtőig, milliószor megcsókoltuk és milliószor megöleltük egymást, ami utána történt, az már nekem filmszakadás volt, egész addig, míg felébresztettek. A főorvos nemrég járt bent nálam, és azt mondta, hogy minden a vártak szerint alakult, komplikáció nem volt” - ecsetelte a színész a lapnak.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

A színész hónapokig lábadozik majd, most csak a fekvés és mértékkel az ülés engedélyezett számára. Az állapotától függően pedig pár napon belül megkezdheti a rehabilitációt is - állt a család közleményében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.