"Olyan látvány tárult elém, amit eddig csak a kórházas sorozatokban láttam"

Borús volt a reggel, ráadásul furcsa gondolatok kavarogtak a fejemben, mondtam is a többieknek, érzem, hogy a mai nap nem telik el eseménytelenül. Itt is megnéztem a fali naptárat, az elmúlt napoknál szépen sorakoztak a repüléseket jelző piros pöttyök, de ezeknek nem lehet örülni, mint az iskolában. A piros pöttyök mögött emberi sorsok, tragédiák sora áll.

Nem kellett sokat várnunk az első esetre, hosszú csengő szakította meg az ideiglenes csendet a hangárban. Megmagyarázhatatlan érzés keríti ilyenkor hatalmába az embert, cipőt húztunk, magamhoz vettem a fényképezőgépemet és gyors léptekkel elindultam a géphez. Beültünk, becsatoltam a biztonsági övem, felvettem a sisakot, Feri már indította is a gépet, Laci ellenőrizte az ajtókat, minden ugyanolyan összhangban zajlott, ahogyan azt már a másik bázison is tapasztaltam.

Tíz perces út állt előttünk, egy fiatal férfihoz igyekeztünk, aki összeesett az otthonában, s akinek az életéért ekkor már küzdött a földi egység. Mélységes csendben eltöltött tíz perc volt, fürkésztem Gábor tekintetét, de azok messze révedtek a távolba, láttam, hogy fejben már az előtte álló feladatra készül. Leszálltunk és azonnal kipattantunk a gépből, a csomagokkal beültünk a ránk váró rendőrautóba, ami elvitt minket egy közeli utcába.

A történet folytatás elolvasható a Szívderítő.hu cikkében!