Én és az apám depressziója

2016.08.24.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Dél-Ázsiában sok helyen a gyengeség jeleként tekintenek a depresszióra. Amna Saleem a BuzzFeeden írt arról, hogy édesapja mentális betegségének kezelését mennyire megnehezítette a közösség, amelynek tagjaiként Skóciában éltek.

Amna mindössze 20 éves volt, amikor apja egy napon félrehívta, és őszintén elmondta, hogy nem tudja feldolgozni a problémáit, súlyos depresszióval küzd, és

ha néhány héten belül nem javul az állapota, befejezi az életét.

A döntése mögött az állt, hogy nem akart a család – illetve a tágabb értelemben vett közösség – terhére lenni.

Azt mondta, hogy nem hiszi, hogy valaha jobban lesz. Csak azt akarja, hogy vége legyen végre. Visszakérdeztem, hogy vége? Azt mondta, igen, be akarja fejezni.”

A pakisztáni férfinak nehéz élete volt. Ő volt a legfiatalabb gyermek a családban, de ennek ellenére sok felelősség hárult már rá gyerekként, miután az édesanyja igen korán elhunyt. A húszas évei közepén költözött Skóciába, és bár a szép zöld táj hamar rabul ejtette a szívét, az idegen országban a beilleszkedés komoly kihívásokat jelentett neki, amelyekkel nehezen küzdött meg.

Egy kis boltot vezetett több mint húsz éven keresztül, ahol mindennap dolgozott (és amelynek ablakát az USA elleni 2001-es merényletek után kővel dobták be), mígnem egy infarktus után a fiára (a cikk szerzőjének bátyjára) hagyta az üzletmenetet.

Hogy mondják angolul, hogy árva?”

A férfinak nyilvánvalóan lelki gondjai adódtak, ennek Amna is több alkalommal látta egyértelmű jeleit. Ugyanakkor a pakisztáni közösségben fel sem merült, hogy szakember segítségét is kérhetné, mivel a dél-ázsiai emberek többsége a depressziót a gyengeség jelének tekinti, a pszichológiában pedig nem hisz. Gyakran csak annyival intézték el a dolgot, hogy „imádkozunk érte, és az majd segít elűzni a gondjait”.

Hosszú gyötrődés után a férfi végül is beleegyezett, hogy szakemberhez forduljon. Noha ő maga is szkeptikus volt, amikor terápiára ment,

de végül a kezelés segített abban, hogy feldolgozza múltbéli traumáit, többek között például édesanyja korai halálát is.

A terápia kezdete után néhány hónappal azt láttuk, hogy a nappali közepén ül, és a történeteivel szórakoztatja a körülötte lévőket. Ugyanúgy, mint annak előtte.”

Lánya, a visszaemlékezés szerzője ugyan még évekig rettegett attól, hogy minden egyes nem fogadott hívás a rokonoktól az apja halálát jelentheti, a férfi ma már jól van, és maga is mindenkit arra biztat, hogy bátran kérjen segítséget mentális betegség esetén: a depresszió ugyanis kezelhető.