Egy daganat miatt már 6 évesen serdülőkorba lépett a kislány

Forrás: Thinkstock -
daganat tumor hipotalamusz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár sokak szerint a serdülőkor egyre fiatalabb korban éri utol a lányokat, egy brit kislány, Teri esetében ez még a szokatlanabbnál is korábban történt meg. Teri szervezetében egy ritka rendellenesség miatt már hatévesen beindultak a felnőtté válást jelző fizikai változások.

A hipotalamikus hamartóma igen ritka rendellenesség, egymillióból egy embert érint, ám nagyon nehéz diagnosztizálni és még nehezebb meggyógyítani. Egy brit kislány viszont ennek a betegségnek az áldozata. Még 2012-ben tűnt fel Teri-Leigh édesanyjának, hogy lánya teste már hatéves korában fejlettebb volt a társainál.

Sokáig nem tudták, hogy mi okozza a korai serdülést.

"Szívszorító volt így látni a lányomat, főleg ha összehasonlítottam a vele egykorú gyerekekkel. Teri öntudatos nő lett, míg a többi gyermek csak önfeledten szaladgált, és nem szenvedtek a testük és a hangulatuk változásától, ráadásul mások is tinédzserként kezelték a lányomat, ez pedig semmilyen szempontból sem egészséges" - nyilatkozta Teri édesanyja, Sarah Tweedie-Connor.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

A kislány 7 évesen már hormoninjekciókat kapott, mivel az orvosok azt remélték, hogy ez megakadályozza a korai serdülést, azonban ez

hirtelen hangulatváltozásokat okozott a kislánynál.

"Összetörte a játékait, üvöltözött, és sírt. Folyamatosan küzdöttünk a ruhák miatt, amikor iskolába készülődött. Nem tudtam kezelni, egy rémálom volt" - emlékszik vissza Sarah.

A kép illusztráció Forrás: AFP/Photononstop/Eric Herchaft

Csupán 2015-ben született meg az orvosi diagnózis: Teri agyában egy jóindulatú daganatot találtak, amely pont a hipotalamusznál helyezkedik el, ez pedig többek között az ember szexuális fejlődését is befolyásolja. Bár végleges megoldás még nem született, Sarah továbbra is reméli, hogy az orvosok hamarosan segítenek a lányán - írja a Daily Mail.

Hipotalamikus hamartoma

A leggyakoribb tünetek a napi többszöri nevetési rohamok, ami gyakran sírásba fordul át, ám van, akinél dührohamok is jelentkezhetnek, és mindezekből a beteg később semmire nem emlékszik. Miután valakinél felismerik a betegséget, legjobban műtéttel vagy epilepszia-ellenes orvossággal kezelhető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.