A Tinder a társkeresés végrendelete – Tényleg csak nehezíti a pártalálást?

A csalódás házhoz jön

Rengeteget írtunk már róla. Tippeket adtunk, hogyan csináld jól, mit mondj, milyen képeket tölts fel. Mire figyelnek a férfiak, mit akarnak a nők, mire érdemes rámenni. Annak azonban, aki most kezd hozzá, nincs könnyű dolga. Állítják, mára tényleg csak a legalja maradt, hogy a jó pasikat lefölözték a szerencsések, vagyis

Igaz lehet, hogy mára tényleg csak a középszer maradt, azok, akik az elmúlt években nem akadtak senkinek sem a horgára? És a notórius szexelők, akik csak pár órára melegben akarják tudni a szerszámukat?

Ha egy átlag tinderező megkérdezi beszélgetőpartnerét, miért is van fenn, a legtöbben azt válaszolják, nincs nagyon idejük ismerkedni, manapság elfogytak a helyek és a lehetőségek a párkeresésre, illetve hogy keresgélnek offline is, csak épp ezt a kaput is nyitva akarják hagyni. A gyorsasága és az egyszerűsége miatt érthető, hogy sokaknak úgymond elfér az applikáció a mobilján, csak éppen

Ők azok az árva matchek, akik utána nem írnak, azok a találatok, akik pár sor után soha többé nem válaszolnak, vagy azok, akik egy találkozó után ghostingolnak.

Az ember lánya pedig szívja a fogát, hogy mit keresek már megint egy rossz Tinder-randin, miért vagyok itt, amikor máshol is lehetnék, sőt, annak is több értelme lett volna, ha otthon maradok, és nem csinálok semmit. De aztán újra és újra visszakúszunk, mert hiszen annyi csoda történt már körülöttünk, olyan sok ismerősnek és barátnő barátnőjének sikerült már, és mi tök jó csajok vagyunk, egyenesen főnyeremények, simán járnánk magunkkal, kizárt, hogy pont mi ne találkozzunk egy értelmes pasival a Tinderen. A környezetünkben Tinder-házasságok köttetnek és Tinder-gyermekek jönnek a világra, míg mi negédesen kortyolgatjuk a rozéfröccsöt egy olyan ember társaságában, akiről már a villamosmegállóban tudtuk, hogy nem fog vele működni.

Mitől volt mindez más, mint régen?

Vélhetően az, hogy most túl nagy halmazból válogatunk, és más szűrési feltételek alapján. Abból indulunk ki, hogy a tag közel lakjon, hogy ne kelljen sokat villamosozni, és maximum 20 perc alatt át lehessen érni kocsival egy gyors menetre, ha arról van szó. Ezután életkorra szűrünk, nehogy már fiatalabb legyen, de a túl öreg sem menő, jóindulattal beütünk hát két számot, és reméljük a legjobbakat.

Régen talán jobban ráfeküdtünk a társkeresésre. Honlapokra regisztráltunk, rendes e-mail-címmel, és a legszebb fotóinkon kívül egy sor információt megosztottunk magunkról. A magasságunkat, a súlyunkat, a hajunk és a szemük színét, a legmagasabb iskolai végzettségünket, de még a testalkatunkat is egy legördülő menüből választottuk ki. Olyan szinten kitárulkoztunk, ahogyan ma már nem merünk, de ezáltal nagyobb biztonsággal is válogathattunk azok közül, akik hozzánk hasonlóan szintén megnyíltak.

Anno a 32 éves, sportos, mérnökként dolgozó Péter látta, hogy a 30 esztendős Dóri kijárta-e a megfelelő iskolákat, mennyit nyom, és milyen a vallási beállítottsága. 2016-ban Dóri

szelfibottal lőtt portréiról levágja a pluszkilókat, ellátja őket a megfelelő Insta-effektekkel, majd csodálkozik, ha a randevúra érkező Péter vagy úgy viselkedik, mint egy szexorientált gyökér, vagy rögtön az első randi után eltűnik, mint szürke szamár a ködben. Lehet, az a megoldás, hogy vissza kell lépnünk a régebbi technikák és mára már szinte retrónak tűnő ismerkedési praktikák felé? Valahová, ahol talán közelebb állnak a valósághoz a jól kidolgozott adatlapok, mint a gyorsan összehányt Tinder-accountok? Érdemes lehet kipróbálni ezt is, illetve a jól tematizált honlapokat, ahol tényleg olyanokat találhatunk, amilyenek mi is vagyunk. Főnyereményeket!