különbség nátha baktérium2017 influenza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Torokfájás, levertség és zsebkendőhegyek – szinte ugyanazokkal a tünetekkel dönt le a lábadról mind a nátha, mind az influenza. Ám míg az előbbi kis idő leforgása alatt akár magától is enyhül, addig az utóbbiból jó néhány napig tart, mire kilábalunk – nem is beszélve a lehetséges szövődményekről. Most eláruljuk a különbséget a két betegség között. 

Mindkettő vírus, de másképp támad

A legalapvetőbb különbség a nátha és az influenza között, a kezdeti tünetekben van, illetve azok lefolyásában. A nátha esetében fokozatosan és lassan jelentkeznek: a kezdetek kezdetén még csak a torok kapar, tüsszögünk, majd jön a fejfájás, a köhögés és a hőemelkedés.

A legalapvetőbb különbség a nátha és az influenza között: a kezdeti tünetek és lefolyásuk Forrás: Thinkstock

Ezzel szemben az influenza szinte egyik pillanatról a másikra dönt le a lábunkról: jellemző a hirtelen megemelkedő, esetenként akár 40 fokos láz, a gyengeségérzet, a hidegrázás, illetve a száraz köhögés. A későbbiekben, bár a láz szűnni kezd, a vizes orrfolyás és a fáradtság, gyengeség marad.

Máskor jelentkezik az egyik, mint a másik

Érdekes, hogy bár azt gondolnánk, hogy a nátha is és az influenza is a hideg időjáráshoz kötött betegség, valójában egészen más tényezők játszanak közre a kialakulásukban.

Az influenza vírusa ugyanis inkább a párásabb, fagypont körüli hőmérsékleten terjed a leggyorsabban, a náthát pedig a hideg levegő hosszan tartó belélegzése okozza, mert az emiatt lehűlő nyálkahártyán könnyebben tapadnak meg a vírusok. Ezenkívül az alulöltözöttség és a fizikai, szellemi kimerültség is fogékonyabbá tehet a nátha vírusára.

Az influenzát ne bagatellizáljuk el!

Ami a nátha esetében szinte kötelezően jelentkezik, mint tünet, az az influenza esetében akár el is maradhat. Így tehát utóbbit simán megúszhatjuk torokfájás és orrfolyás nélkül –

ám a gyengeségérzet akár hetekig is eltarthat, ellentétben a náthával.

Az influenzát megúszhatjuk torokfájás és orrfolyás nélkül – ám a gyengeségérzet akár hetekig is kitarthat Forrás: Thinkstock

A köhögést azonban az influenzások sem úszhatják meg, ám sokkal súlyosabb szövődményeket produkálhat, mint a nátha esetében: az influenza vírusa akár a tüdőbe is bejuthat, amelynek következtében tüdőgyulladás is kialakulhat. Hogy ezt elkerüljük, mindenképp érdemes orvoshoz fordulnunk!

Antibiotikum helyett ágynyugalom

Míg a lefolyásuk és a lehetséges szövődményeik között lehet különbség, addig a kezelésük nagyjából hasonlóan zajlik. Tekintve, hogy a náthát és az influenzát is vírus okozza, amennyiben nem alakul ki másodlagos tünet, amely miatt antibiotikumos kezelésre szorulunk,

mindkét esetben a leginkább javallott módszer az ágynyugalom és a sok-sok folyadék.

A kínzó tüneteket enyhíthetjük különféle gyógyszerekkel, ám egyikkel se essünk túlzásba, és mindenképp konzultáljunk előtte a háziorvosunkkal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.