Szőrtörténelem: Így jutottunk el az intim csupaszságig

A történelem során sosem fordult elő, hogy az emberiség ilyen széles rétege ilyen nagy gondot fordítson a szőr eltávolítására a teste ilyen nagy felületén, mint manapság, és ezen a téren még csak az utóbbi néhány évtizedben is jelentős változások történtek (gondoljunk csak az intim tájak divatjára).

Ez pedig még akkor is igaz, ha jelenleg épp újra felkapott lett a férfiaknak a szakáll és a borosta, a nők esetében pedig bizonyos feminista mozgalmak tiltakozó „ne szőrteleníts!" akciókat hirdetnek - de ezek a jelenségek már inkább csak reakciók az amúgy általános, és ellenkező irányba, vagyis az egyre kevesebb szőr felé mutató tendenciákra. Persze a test- és arcszőrzet gondozása egyidős az emberiséggel, csak épp az változott meg nagyon, hogy milyen részeken, milyen céllal és milyen eszközökkel műveljük.

Az ősembereket a képeken úgy szokták ábrázolni, mint hosszú hajú és szakállú figurákat, és valóban: miért is akartak volna megszabadulni az akkoriban még ráadásul erősebb szőrzetüktől a vadember eleink? Hát, pedig sokan közülük így tettek a régészeti leletek tanúsága szerint, és nagyon is praktikus okokból: ha valakinek nem volt hosszú haja és szakálla, akkor abba nem lehetett belekapaszkodni se állatnak, se embernek az életben maradásért folytatott küzdelemben, és kevésbé tudtak benne mindenféle apró, kellemetlen élőlények is tanyát verni.

Így aztán igenis gyakran kaparták le a szőrzetüket az ősemberek, legalábbis a borotválkozás szót nehéz lenne használni az éles szélű kövekkel, más tájakon kagylóhéjakkal végrehajtott műveletre.
Az ókori egyiptomiak volak az elsők a tudomásunk szerint, akik már kimondottan borotvát is használtak, ez náluk bronzból készült. Sőt, mára gyantázáshoz hasonló technikát is kifejlesztettek, aminek során valamilyen ragadós (legtöbbször cukorral vagy mézzel készült) anyaggal kenték be a kiválasztott bőrfelületet, majd befedték egy szövetdarabbal, hagyták rászáradni, a végén pedig a szőrrel együtt tépték le.

Az ókori egyiptomi civilizáció azért is foglal el különleges helyet a szőrtelenítés történelmében, mert a jelenkori nyugati társadalom mellett a leginkább kultiválta a csupaszságot: akkoriban még a fejüket is borotválták, sőt bizonyos korszakokban a szemöldökön kívül nem volt ildomos semmilyen szőrt magán hagynia annak az egyiptominak, aki adott magára, legyen szó nőkről vagy férfiakról. A szőrösség egyet jelentett azzal, hogy az illető szolga, vagy rabszolga - mivel azonban ez a két réteg elég jelentős részét tette ki a népeségnek, a jelenkorral azért nem összevethetők a korabeli szőrtelenítési viszonyok.

Az antik Görögországban és a Közel-Keleten is szokás volt a szőrtelenítés bizonyos tesstájakon, a Római Birodalomban pedig szinte egyenesen kötelezővé vált, persze itt is magasabb társadalmi rétegekben: egy előkelőbb polgárnak illett borotvált arccal megjelennie,

Európa nagy részén (sőt a középkortól kezdve az egész kontinensen) viszont nem igazán volt szokás az ilyesmi, és az európai nők sok-sok évszázadig mellőzték bármiféle testszőrzet eltávolítását, még a lábukról is - mely utóbbi például bő egy évszázados szépségápolási fejlemény csak.

A szigorúbb erkölcsök mellett már csak azért sem volt szükségük ilyesmire, mert nem is látszott a testükből szinte semmi. Ami viszont látszott, azt azért idővel (jó sok idő elteltével, I. Erzsébet angol királynő idejében, a 16. század második felében) azért elérték efféle divathullámok, és menőnek kezdett számítani a szemöldök ritkítása, továbbá a haj kiszedése elöl abból a célból, hogy a homlok minél magasabbnak hasson.

Eközben persze a férfiak arcszőrzete annyiféle divathullámon átesett az európai középkor és újkor évszázadai során, hogy azt egy külön cikk is kevés lenne mind összegyűjteni. A kívánt forma eléréséhez a legtöbb esetben szappanhabot és pengét használtak. Az a borotvafajta, amit mi a „régi" típusként ismerünk, azaz a fa-, vagy esetleg csontnyelű, kinyitható, zsebkésszerű eszkör csak az 1760-as években született meg, és egy francia borbély, Jean Jacques Perret találta fel.

A következő nagy előrelépés pedig az 1880-as években következett be a borotválkozás történelmében, amikor King Camp Gillette, egy amerikai üzletember feltalálta a máig is használatos (persze azóta sok fejlesztésen átesett), különálló (zsilett...)pengével ellátott borotvát.

Az első, kimondottan nőknek szánt borotvákat 1915-ben dobták piacra, és ugyanebben az évben jött ki a Harpers Bazaar divatmagazin azon nevezetes száma, melyben az ujjatlan ruhát viselő modellek hónalja jól láthatóan szőrtelenítve volt, divatot teremtve ezzel. Ami aztán terjedt tovább makacsul a 20. század során, a világ különböző tájai, és az emberi test különböző tájékai felé egyaránt. A 21. század elején pedig már eseményszámba megy, ha egy nő nem csupasz hónaljjal mutatkozik, egyre több férfi is csupaszon szereti a testét,