Régi idők esküvői: hogyan változott a házasságkötés ünnepe a középkortól napjainkig?

Azt gondolnánk, hogy mindazok a tartozékok és szokások, amelyek körülveszik manapság az esküvőket, és amik annyira jellegzetesek, hogy első pillantásra felismeri őket mindenki, bizonyosan már jó rég óta ugyanilyenek, és többé-kevésbé változatlan formában hagyományozódtak át az évszázadok során a jelenkorra. Pedig a valóság cseppet sem ez: a legtöbb közülük a 19., de sok egyenesen csak a 20. század folyamán vált részesévé a házasságkötés megünneplésének. De akkor korábban hogyan nézett ki egy ilyesfajta szertartás?
A középkor, közelebbről a 10-11. század környéke volt az első időszak, amikor Európában elkezdtek megjelenni a házasság dokumentálásának igényei és formái: korábban ez kizárólag az egyház feladata volt, de ekkortól kezdve már születtek világi okiratok, szerződések (pláne ha komolyabb vagyonokról volt szó), bizonyítványok is egy-egy esküvő alkalmából. A menyasszonyok persze ekkoriban is igyekeztek minél szebbek lenni a nagy napon, így gyakran kifestették az arcukat, ha nem is olyan kifinomult eszközökkel, mint manapság. Mivel ekkoriban a magas homlok volt a divatos és előkelő, sokan borotválással emelték meg a hajvonalukat. A menyasszony frizurájába pedig hagyományosan virágokat fontak, és ez volt az egyetlen hely, ahol virágokat hordott. A virágok azért is jól jöttek, mert kellemes volt az illatuk, és bizony az esküvő előtti fürdőzést sokszor csak az előkelőbbek engedhették meg maguknak...

Fehér menyasszonyi ruha? Felejtsd el! A középkori Európában a házasuló arák leggyakrabban kéket hordtak, mert hogy akkoriban ez számított az ártatlanság színének. Vagy ha nem volt pénzük kék ruhára (hisz a népesség legnagyobb része maximum egy hétköznapi, meg egy ünneplő-templomba járó öltözékkel bírt), akkor legalább valami kék kiegészítőt párosítottak hozzá. Esküvői torta, rizsszórás, jegygyűrű? Ezek sem léteztek a mai formájukban, de a funkciójukat betöltötte más. A nagy esküvői édesség úgy állt össze, hogy minden vendég hozta a maga kis otthon készített sütijét, amiket nagy halomba pakoltak — ennek lettek később utódai a sokemeletes torták. A rizs helyett a falusi esküvőkön gabonát szórtak a párra, ugyanúgy a termékenység szimbólumaként. Gyűrűt pedig maximum az előkelők és gazdagok engedhettek meg maguknak, az alacsonyabb sorból származók gyakran egy kettétört pénzérmét hordtak az elköteleződéstől kezdve maguknál, hogy ezzel jelképezzék az összetartozásukat. A középkori esküvők végén gyakran a násznép dugta ágyba a friss házasokat: egyszerűen a vállukra kapták őket, és bevitték az előkészített szobába, hogy elhálják a megkötött frigyet.

A 16-17. században terjedt el az a szokás, hogy az esküvő előtt háromszor kellett nyilvánosan, a templomban kifejezni a leendő férjnek és feleségnek a házassági szándékukat — három héten keresztül, így ez egyben amolyan programhirdetés is volt. Viszont, ha valakik nem tették meg, akkor csak a püspök külön engedélyével kelhettek egybe. Az esküvőket a legtöbbször reggel vagy délelőtt tartották, és utána az ebéddel kezdődött az egész nap tartó mulatság. A menyasszonyi csokor helyett ekkor menyasszonyi koszorú volt, amit a (mily meglepő) koszorúslányok fontak virágokból, és amit a menyasszony a kezében tartott a szertartás alatt, mikor pedig feleség lett belőle, a fejére tették. Az Erzsébet-korabeli Angliában szokássá vált az is, hogy a menyasszony a lagzi egy pontján elkezdett sört árulni a vendégeknek, és úgy gyűjtötte be ezért a (rendezvény költségeit csökkentendő) pénzeket, mint manapság a menyasszonytáncnál szokták.

A 19. században jött divatba szélesebb körben is a külön csak az esküvő alkalmára varratott ruha, és a fehér szín is ekkor kezdett terjedni — az első trendteremtő viselője maga Viktória királynő volt a saját házasságkötése alkalmából. Az esküvőipar kialakulásának első jeleit mutatta ekkoriban az is, hogy bizonyos házasságkötő helyek különösen divatba jöttek: feljegyezték például, hogy a londoni Szent György templomban csak az 1816-os évben 1063 darab esküvőt tartottak, ami közel napi hármas átlagot jelent. A templom virágokkal történő feldíszítése is ekkoriban vált általánossá, ahogyan a jegygyűrű is a szertartás kötelező részévé. Az esküvők ekkor már általában délután kezdődtek, és követte őket éjszaka, ekkor már ugyebár egyre inkább villanyfénynél is a lagzi — csakúgy, mint manapság.