Káros lehet a szervezetre a tartós lakkozás egy szakértő szerint
![](https://cdn.life.hu/2023/12/nkGaoc_E4uAmytPWsIwYiGQhuZ81rAGb5LcV2yYRvOQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZlZmNjM2IxY2I2ZTQxNzg4MGYxNzkzNDQxMzZmNThk.jpg)
A szépen kilakkozott körmök ma már mindennaposak, pedig egy szakértő pedikűrös szerint nem lenne szabad állandóan viselni. Pedig a műkörmök és a tartós lakkok éppen azért kényelmesek, mert nem kell mindennap bíbelődni velük: néhány hetente egyszer kell csak rájuk időt szánni. Tehát ezek gyors és ízléses megoldások, de nem feltétlenül tesznek jót az egészségnek.
Túl azon, hogy az eltávolítása káros, és a körmök elvékonyodásához vezethet, az UV-lámpák, amely alatt száradnak pedig legalább olyan veszélyesek a szakértők szerint, mint a szoláriumok. Nem ez aggasztja leginkább azonban a szakértőt, hanem
az egyes tartós lakkokban fellelhető vegyi anyagok, és ezek felszívódása, főként a metil-metakrilát,
amely komoly allergiás reakciót is kiválthat. Bastien Gonzales szakértő szerint tehát a körömlakkoknak olyan különleges alkalmakkor viselt kiegészítőnek kellene lennie, mint egy erős sminknek vagy szép cipőnek – írja a Daily Mail.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.