Az ölelés metafizikája - Engedj be az intim szférádba!

Az ölelés sajnos gyakran alulértékelt, mind az adó, mind a kapó fél részéről. Egyfajta kötelező elemévé vált a pár- és baráti kapcsolatoknak. „Megölellek, mert ez az elvárt társas viselkedés." Ami még rosszabb, hogy gyakran úgy osztogatjuk, mintha valójában nem is lenne jelentősége: szórakozóhelyeken idegeneknek, távolni családtagoknak, kicsit sem kedvelt munkatársaknak... stb.

Öleléskor a mellkasunk egymáshoz ér, karunkkal átfogjuk a másik hátát, vállát, derekát, tehát megosztjuk azt a 20-30 centimétert, ami láthatatlan buborékként védi az intim szféránkat. A hossza, közelsége és erőssége remekül érzékelteti a két ember közt lévő kapcsolat mélységét, de ezek természetesen függhetnek az adott szituációtól, helyszíntől, és a benne résztvevők lelkiállapotától is.

Meg lehetne kockáztatni, hogy kétszer ugyanúgy nem tud senki sem ölelni. Hiszen ez nem csupán testi, de erősen lelki aktus is. Hiszen a másik átölelésével egyfajta energiacsere is történik: megnyugszunk, boldogabbakká válunk, csökken a stressz-szintünk.

Energia minden élő dologban rejlik. Kellő belső nyitottsággal és érzékenységgel akár egy fa megölelése után is jobban érezhetjük magunkat. Ám mindenki számára az elsődleges energiaforrás önmaga. Nem lehet folyton mástól várni a biztonságot és a békét. Képesnek kell lennünk saját magunkat is átölelni, ami megvalósulhat a szó fizikai értelmében, de elsősorban a mentális ölelésre érdemes törekedni. Igenis legyünk időnként büszkék magunkra, értékeljük a tetteinket, tehát öleljük át a lelkünket.

Adunk és közben kapunk

Az ölelés jótékony hatása közismert. Az ember társaslény, szüksége van legalább egy valaki figyelmére, testi közelségére – természetesen ennek mértéke, gyakorisága és intenzitása már egyénfüggő. Az esetek nagytöbbségében ez nem jár együtt szexuális töltéssel, hiszen a kisgyermek számára is elengedhetetlen szülei ölelés ahhoz, hogy érzelmi-, értelmi biztonságban érezze magát, és így képes legyen optimálisan fejlődni.

Az ilyen fajta ölelésekre lenne érdemes törekednünk, ám ez a „haveri" találkozások során, vagy egy-egy köszöntés alkalmával nem megvalósítható. Ehhez kell egyfajta erős, de nem minden esetben tudatos kötelék, aminek lehet érzelmi, lelki vagy értelmi alapja.

Két ember között azonban ritkán adódik alkalom erre, hiszen egyre gyorsabban és felületesebben élünk. Amellett sem szabad elmennünk, hogy a kikényszerített és az udvariassági ölelések akár immunissá is tehetnek minket az igazi megélésére. Ennek oka egyszerű, és már volt is szó róla: öleléskor a másik behatol abba a féltve őrzött személyes kis körünkbe, ahová csak nekünk lenne szabad utat engednünk. A túl közel lévő, ám oda nem kívánt személyek számának növekedésével, egyre kevesebb eséllyel élhetjük át az ölelés igazi metafizikáját.

Van olyan személy, akit most szívesen megölelnél?