Tudtad? Szex után ezért fontos, hogy ne aludj el rögtön!

Forrás: Shutterstock -
szex hólyaghurut alvás urzinol2020 intim higiénia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy igazán jóleső és tartalmas szexuális együttlét után nagy a csábítás, hogy párunkkal összebújva elaludjunk. Ám fontos, hogy az ilyen álomba szenderüléseket lehetőleg kerüljük, mivel még számos „feladatunk" van utána. Most megtudhatod, hogy mik ezek és azt is, miért fontosak!

4 dolog, amit a szex után meg kell tenni, mielőtt még elszundítanánk

1. Higiénia

Nem csak azért kell a fürdőszoba felé venni az irányt, hogy az izzadságot lemossuk magunkról! Bármilyen hosszú és intenzitású együttlét is áll a hátunk mögött, a nemi szervek környékének higiéniája elengedhetetlenül fontos. Ez nőkre és férfiakra egyaránt vonatkozik. A meleg vizes mosakodás mellett használhatunk pH-semleges szappant vagy intim mosakodó gélt, de csak külsőleg. Ezzel a pár perces rutinnal elkerülhetjük a fertőzések kialakulását.

Használhatunk pH-semleges szappant vagy intim mosakodó gélt, de csak külsőleg Forrás: Shutterstock

2. Pisilés

Manapság sok helyről kapjuk azt az információt, hogy szex után menjünk pisilni. Ez valóban nagyon fontos. No, de miért? Mialatt együtt vagyunk a partnerünkkel, a különböző testnedvek és váladékok, melyek tartalmazhatnak baktériumot, könnyedén bekerülhetnek a húgycsőbe, onnan tovább jutva pedig különböző húgyúti fertőzésekhez – például hólyaghuruthoz –, gyulladásokhoz vezethetnek. Ám ezt igen egyszerű módon el lehet kerülni: pisiléssel ugyanis ezeket a baktériumokat el tudjuk távolítani, még mielőtt lehetőségük lenne a hólyagban megtapadni és szaporodásnak indulni. Amennyiben nem tudsz közvetlenül utána pisilni, igyál meg egy vagy két nagy pohár vizet, hogy meggyorsítsd a folyadékürítési folyamatodat.

3. Mikrosérülések kezelése

Előfordulhat, hogy a szex vadabbra sikeredett, aminek következtében apró sérülések keletkezhetnek mind a pénisz felszínén, mind a hüvely falán. Gyakran ezeknek semmi jelét nem tapasztaljuk, mégis fontos a kezelésük. Bár ezek az apró hámszöveti horzsolások maguktól is nagyon hamar begyógyulnak, a fertőzések elkerülése érdekében érdemes a férfiaknak hámosító, gomba elleni krémmel, a nőknek pedig a hüvelyflóra helyreállítására szolgáló készítménnyel kezelni a nemi szerveket a szexuális aktust követő 1-2 napig.

Előfordulhat, hogy a szex vadabbra sikeredett, aminek következtében apró sérülések keletkezhetnek Forrás: Shutterstock

4. A játékszerek tisztántartása

Ma már teljesen elfogadott a különböző szexuális segédeszközök, játékok használata az együttlétek alatt, de sosem szabad megfeledkezni ezek tisztításáról. Hiába nagy a kísértés, hogy egyszerűen visszakerüljenek a ládikóba, ez sose történjen meg addig, míg alaposan meg nem „fürdettük" azokat.

Ne feledd, a saját és párod intim higiéniája elengedhetetlen a felhőtlen együttlétekhez!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.