77 évig élt a férfi, aki 3 lábbal és 2 pénisszel született

parazita betegség torzszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hihetetlen, hogy a két pénisszel és három lábbal született férfi még így is 77 évig élt. 

Francesco "Frank" Lentini beceneve nem véletlenül lett "háromlábú ember", hiszen a férfi tényleg három lábbal született. Sőt, két pénisszel, négy lábfejjel és tizenhat kézujjal érkezett a világra. Ám a születésekor, 1899-ben az orvosok még nem tudták, hogy furcsaságának mi lehet az oka, így sokan szörnyként tekintettek rá. Ma viszont már tudjuk: az édesanyja eredetileg ikrekkel volt terhes, ám a két magzat nem tudott időben leválni egymásról, így az egyik lassan meghalt, végtagjai pedig hozzánőttek Frank testéhez.

Frank Lentini Forrás: franklentini.it

A szicíliai származású család egy darabig kardoskodott az orvosokkal Frank külseje miatt, ám egy idő után beletörődtek, hogy a harmadik láb amputálása túl nagy kockázattal járna. Így a furcsa külsővel megáldott fiú lassan, de megtanult járni és együtt élni önmagával.

Később aztán a család ráébredt, hogy a fiú testének mutogatásával akár nagy pénzeket is lehetne keresni - így Frank hamarosan a Ringling fivérek cirkuszi társulat tagjává vált. A világ egyetlen háromlábú focistájaként mutatták be, ami hiteles is volt, hiszen a plusz végtaggal simán képes volt rugdosni egy labdát. Ráadásul Frank igen nyitott, vidám természetű ember volt, így hamar hozzászokott a cirkuszi élethez, rengeteg pénzt keresett, és feleségül vett egy színésznőt, aki négy gyermeket szült neki.

Frank Lentini Forrás: franklentini.it

Halála napjáig fellépett, szerepelt és imádta az életét. 77 éves korában hunyt, egy dolgot azonban örökre megtanított az embereknek: minden helyzetből hozd ki a legjobbat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.