Fogászati ellátás járványhelyzetben

Forrás: Shutterstock -
egészségügy fogorvos karantén fogászat egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 A koronavírus-járvány nem csupán a mindennapi életünket forgatta fel, de az egészségügyi rendszer szokásos eljárásrendjeit is. Megváltozott a betegfogadás módja, de bizony maga az igénybe vehető ellátások köre is, ennek fényében pedig a legtöbb helyen csak a halaszthatatlan vizsgálatokat és beavatkozásokat végzik el. Nincs ez másképp a fogászat területén sem.

A fogakat érintő betegségek elkerülése érdekében mindig is nagy hangsúlyt kellett fektetni a megelőzésre. A helyes szájápolási rutin és a megfelelő eszközök kiválasztása döntően befolyásolják a fogak állapotát, amelyre a járványhelyzetben még jobban oda kell figyelni, hiszen a fogászati ellátás már hetek óta csak korlátozottan vehető igénybe.

Az EMMI márciusi rendelete és a Semmelweis Egyetem tájékoztatója alapján a koronavírus miatt kihirdetett

veszélyhelyzet ideje alatt a fogorvosi alapellátók csak sürgősségi beavatkozásokat végezhetnek.

A fogászati ellátás már hetek óta csak korlátozottan vehető igénybe Forrás: Shutterstock

De mit is jelent ez pontosan?


Leginkább azt, hogy, ha elkezd fájni a fogunk, akkor is csak a halaszthatatlan beavatkozásokat fogják elvégezni és nincs lehetőség a korábban már megszokott fogmegtartó kezelések igénybevételére.

Miért?


Mert a fogászati ellátás járványügyi szempontból kiemelkedően veszélyes terület, hiszen az orvos a" beteg szájában turkál". Ez több okból is problémás. Egyrészt ebben az esetben nincs mód az ajánlott távolságtartásra, ahogyan a beteg maszkot sem tud viselni, mint esetleg másfajta beavatkozás vagy vizsgálat alkalmával, másrészt pedig egyes fogászati kezelések során (például fúrásnál, a vízhűtéses eszközök alkalmazásakor) apró nyálcseppeket tartalmazó aeroszol keletkezik, amely hordozhatja a vírusokat. Ezek több órán keresztül a levegőben lebegnek, így nem csupán a kezelőorvosra, de a következő páciensre is veszélyt jelenthetnek. Érthető tehát, hogy a fogászati beavatkozások körét nagyban korlátozták a döntéshozók, még akkor is, ha ez a lakosság szemszögéből nagyon drámainak tűnik.

A fogászati ellátás járványügyi szempontból kiemelkedően veszélyes terület Forrás: Shutterstock



Mikor mehetünk fogorvoshoz?


Csak olyan esetben fogad a fogorvos, ha sürgősségi ellátásra van szükségünk. A sürgősségi ellátás keretein belül pedig az alábbi kezeléseket kaphatjuk:

- fogeltávolítás
- vérzéscsillapítás
- idegentest-eltávolítás
- törött fog lecsiszolása
- gyökércsatorna megnyitása
- a fogmeder gyulladás, bölcsességfog körüli gyulladt lágyrész-szövetek konzervatív kezelése
- a szájüregen belüli tályog megnyitása
- a szájnyálkahártya és az ajak akut gyulladásos megbetegedéseinek gyógyszeres ellátása,
- állkapocs-ficam visszahelyezése,
- a frissen tört állcsont nyugalomba helyezése
- a háromosztatú ideg által kiváltott roham helyi érzéstelenítéssel történő csillapítása

A felsorolás ugyan hosszú, a benne foglalt beavatkozások azonban nem azt a célt szolgálják, hogy megtartsák a fogainkat, csupán azt, hogy megszüntessék a fájdalmat és minél gyorsabban elhárítsák a bajt.

Senki ne bízzon így gyökérkezelésben vagy fogtömésben

a vészhelyzet fennállása alatt, mivel ezek a szolgáltatások nem tartoznak a sürgősségi ellátás körébe. A legtöbb, amit most tehetünk, hogy a megszokottnál is jobban ügyelünk fogaink épségére és kínosan betartjuk az otthoni szájápolás aranyszabályait.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.