blogbejegyzés lencse olvasás szemüveg napszemüveg magazin egészség látás szem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azok, akik a hatvanas és hetvenes években voltak fiatalok, hosszasan tudnának mesélni arról, hogy a legtöbb kisgyerek attól rettegett, hogy nehogy szemüveget kelljen hordania, hiszen akkoriban nem lehetett válogatni a világmárkák szupertrendi keretei közül. Mindenkinek az úgynevezett SZTK-ás ormótlan, kicsit sem szexi kerettel kellett megbarátkoznia.

Mára gyökeresen megváltoztak a szemüveg viselési szokásaink. Ahogy a divatot folyamatosan befolyásolják a trendek, úgy változik az egyes ruhadarabokkal és kiegészítőkkel ápolt kapcsolatunk is. A szemüveg talán a legjobb példa erre, hiszen ötven-hatvan évvel ezelőtt egyenesen ciki volt, ha valakinek szemüveget kellett viselnie. Pápaszemesnek csúfolták, és egy társaságon belül inkább a lúzer, mint az extramenő divatdiktátor szerepét aggatták rá.

Pedig a szemüveg, és elődje az olvasókövető minden idők egyik legfontosabb találmánya. Hiszen a segítségével több millió ember láthat tökéletesen annak ellenére is, hogy súlyos látásproblémával küzdenek. A szemüveg megjelenése az emberiség kultúrtörténetében egy igazi piros betűs ünneppé vált.

Forrás: Shutterstock

Ma már természetesnek vesszük azt, hogy ha valaki rosszul lát, akkor szemüveget kell hordania, ám akik még ma a szuperszexi keretek világában sem érzik, jól magukat szemüvegben kedvükre válogathatnak a kontaktlencsék széles kínálatából.

Csak kevesen tudják, de már maga Nero császár is megteremtett egy speciális látássegítő eszközt, hiszen a gladiátor harcokat, egy átlátszó zöld kövön keresztül nézte, mert biztos, volt benne, hogy ezzel pihentetni tudja a szemét. A császár szokására a 19. században is követendő példaként tekintettek, és hittek a zöld lencse gyógyító erejében. Ebben az időszakban született meg az az első napszemüveg, amit zöld lencsével láttak el, és nem csak a vakító napfényben, de zárt térben is kényelmes viselet volt, hiszen pihentette és nyugtatta a szemet.

Az első dioptriás szemüveg egy híres muranoi üvegművesnek a találmánya volt a 13. században. A mester üvegének összetétele szigorúan titkos volt, ám a látásjavításhoz szükséges fehér üveget csak Muranoban egy Velencétől északra eső szigeten gyártották. A század végén a cristallerik azaz az üvegművesek hatalmas mérföldkőhöz értek, hiszen létrehozták az első domború lencsepárt, amit egy fa karikába helyeztek majd szegecsekkel kötöttek össze, így megszületett az első szemüveg.

Az a szemüveg, amit ma is alkalmazunk a 18. század elején került piacra. Mivel elődjének az volt a legnagyobb problémája, hogy nem illeszkedett kellőképpen és folyamatosan lecsúszott az orrnyeregről, megalkották azt az akkor csak „fülszemüvegnek" vagy „száras szemüvegnek" nevezett eszközt, amit ma szemüvegnek hívunk. A szárak, amik a füleken helyezkednek el megtartják a lencséket így nem kell folyamatosan azzal bajlódni, hogy a látást segítő eszköz stabilan az orron maradhasson.

A ma ismert szemüveg típus elődjei Forrás: AFP

Ennek a típusnak az első példányai Londonban születtek meg. 1728-ban kaptak helyet az angol optikus Scarlet üzletében, majd az Egyesült Államokban is hatalmas teret hódítottak. A következő mérföldkő 1784-ben következett, amikor Benjamin Franklin elkészítette a bifokális lencsét. Ezért hívják ezt a típusú lencsét ma is Franklin szemüvegnek.

Ahogy teltek az évek egyre vékonyabb lencsék, és szebb keretek kerültek a piacra. Ám az kétségtelen, hogy a szemüveg és a szemüvegviselés trendje az elmúlt ötven évben esett át a legnagyobb változáson. Az olvasószemüvegek és távollátó szemüvegek mellett megjelentek azok a nullás lencsével ellátottak is, amelyeket csak azért vásárolunk meg, mert a szemüveg öltöztet.

Benjamin Franklin, a bifokális lencse feltalálója Forrás: AFP

Egy jól kiválasztott kerettel az egész outfitünket feldobhatjuk. Ezért azok, akik a látásromlásuk miatt kell, hogy szemüveget viseljenek, egy olyan állandó kiegészítő birtokában vannak, ami soha nem megy ki a divatból. A 2020-21-es trend éppen azokat a hatalmas kereteket hozta vissza, amit anyáink utálkozva viseltek annakidején.

Egy jól kiválasztott kerettel az egész outfitünket feldobhatjuk Forrás: Shutterstock
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.