Aggódni kezdtek II. Erzsébetért: titkolózik a palota a királynő egészségügyi állapotáról

Forrás: AFP/Chris Jackson -
II. Erzsébet királynő palota egészségügyi állapot egészség II. Erzsébet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
II. Erzsébet királynő sorra mondja le a programjait orvosai utasításra, ami sokakat aggodalommal tölt el, hiszen a palota nem hozta nyilvánosságra, mi az oka ennek az elővigyázatosságnak. 

II. Erzsébet királynő egészségi állapota egyre nagyobb aggodalommal tölt el mindenkit, hiszen a királynő sorra mondja le a porgramjait, méghozzá orvosai tanácsára.

A tervekkel ellentétben nem utazik el a skóciai Glasgowban rendezendő jövő heti nemzetközi klímacsúcsra a brit uralkodó.

A Buckingham-palota kedd esti bejelentése szerint II. Erzsébet királynő előre rögzített üdvözlőbeszédben köszönti majd a nemzetközi rendezvény vendégeit.

Néhány napon belül ez a második jelentősebb program, amit a 95 esztendős uralkodó lemondott.


Múlt szerdán a palota azt közölte, hogy a királynő lemondta észak-írországi látogatását, és "vonakodva ugyan", de elfogadta orvosai tanácsát, hogy néhány napot töltsön pihenéssel.

II. Erzsébet állapotáról nem árultak el részleteket Forrás: AFP/Chris Jackson

A múlt hét második felében az udvar bejelentette azt is, hogy II. Erzsébet királynő egy éjszakát kórházban töltött "bizonyos előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából", de már csütörtök délben visszatért rezidenciájára, a London nyugati határában fekvő Windsorba.

A palota keddi közleménye szerint a királynő - miután orvosai továbbra is azt tanácsolják, hogy pihenjen - jelenleg könnyített munkarendben dolgozik a windsori kastélyban. Az udvar kedden felvételeket tett közzé arról, hogy a királynő videókapcsolaton keresztül audienciákat tartott több nagykövet részvételével.

A palota továbbra sem részletezte, hogy a királynőt milyen okokból tanácsolták el orvosai az utazástól.


II. Erzsébet királynő múlt heti rövid kórházi tartózkodásának okáról sem hangzott el részletes tájékoztatás. Ez összhangban van azzal a hagyományos gyakorlattal, amelynek alapján az udvar a szükséges minimumon túl soha nem közöl részleteket a királyi család magas rangú tagjainak egészségi problémáiról.

A titoktartás szigorára jellemző, hogy II. Erzsébet királynő néhai édesanyjáról, a 102 esztendős korában 2002-ben elhunyt Erzsébet anyakirálynőről csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki hivatalosan, hogy 43 évvel korábban, 1966-ban vastagbélrák miatt műtéten és kezelésen esett át.

A brit uralkodó április 21-én töltötte be 95. életévét. A születésnap azonban hivatalos rendezvények nélkül, gyásszal telt, mivel II. Erzsébet királynő férje, Fülöp edinburghi herceg április 9-én, néhány héttel századik születésnapja előtt elhunyt. Az uralkodó és Fülöp herceg tavaly novemberben ünnepelte 73. házassági évfordulóját - írja az MTI.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.