Pilát Gábor: "A hamis érzések hamis vágyakat keltenek"

Az egységben mindig boldogságot él meg az ember, míg a dualitásban tapasztalatot. A boldogság nem csupán a belső béke érzelmi tükröződése, sokkal inkább egyfajta szeretetteljes harmónia a belső és a külső között. Amennyiben ez a harmónia nem valósul meg, az ember akkor is magától értetődően törekszik az egység felé, csak az akarása és a vágyai miatt elkövet egy végzetes hibát. Azonosul a külső tényezőkkel, és ezzel meg is teszi az első lépést a szenvedés felé vezető úton.

Az emberi természet megtörhető, és az emberi szeretet mindig feltételekhez kötött, azonban ha mélyen is, az elkövetett vétkek és megélt traumák romjai alatt meghúzódva, mindenkiben ott van az önzetlen, önfeláldozó isteni szeretet. Mert a boldogságot is akkor vonzod a leginkább magadhoz, ha képes vagy őszintén örülni más boldogságának. A hamis érzések hamis vágyakat keltenek, és a bűnös tettek bűnben érett gyümölcsöket teremnek.

A legnagyobb bűn talán az önzés, az önző önmagunkért élés megnyilvánulása. Bizonyos értelemben az önzés az eredendő bűn, nemcsak saját magunkra, hanem a környezetünkre nézve is. Ami kint, az bent. Mi történik például az emberi testben, ha annak valamely része egyszer csak az önzés törvénye szerint kezd működni? Ki-kitörhet egy lázadás a test valamely területén, csupán azért, mert egy-egy sejt megfeledkezik az egység szolgálatáról és az önzetlenségről. Ez a rák. Az önmegvalósításra törekvő lázadó sejt célja elvitathatatlan, ő is túl akar élni, azonban akár reformernek nevezi magát, akár hősnek, mindenképp áldozattá válik, és elpusztul a gazdatesttel együtt.

Egy ember gyűjthet magának vagyont, gondolkodhat és cselekedhet is kizárólag a maga érdeke szerint, hiszen ez egy megengedő világ, de a lelki megnyugvást, a belülről fakadó ok nélküli örömet akkor sem fogja tudni egy internetes katalógusból megrendelni.

Az emberi kapcsolatokban a szeretet a dualitásban jelenik meg, hiszen szükség van egy szeretőre és egy szeretettre, ámbár a szeretet a dualitáson messze túlmutat. Megalázkodni, megalázni, és alázatosnak lenni, ellentétes dolgok. Az első kettő öl, a harmadik ölel. Ha nem vagy alázatos az élettel, az tesz róla, hogy meg legyél alázva egy másik ember, egy élethelyzet vagy önmagad által. Ez persze akkor is igényt gerjeszt arra, hogy revansot vegyél, és a megalázó szerepkörét öltsd magadra, ha azt csak gondolatban teszed meg.

„Miattad nem vagyok boldog", és a „miattad vagyok boldog" kijelentések is teljesen ellentétes érzéseket testesítenek meg, hatásmechanizmusuk azonban tökéletesen megegyezik. Egy külső pontra mutatnak rá, és így a boldogságot vagy éppen a boldogtalanságot látszólag igazolják. A valóságban azonban okozzák.

Amíg tükröt tartanak a szád elé, és az bepárásodik a leheletedtől, addig tudsz tenni az életedért. Ha elmosódtak a határok, akkor tessék megélesíteni a látásodat, és amikor majd megint kirajzolódnak, akkor talán már azokra a kérdésekre is meglesznek a válaszok, hogy sorsunk megálmodói és megteremtői vagyunk, vagy csupán beteljesítői? Isten kezében vagyunk, vagy mi vagyunk Isten keze?