Rejtélyes betegség támadta meg a magyar sportolót: kettős látással és arcbénulással küzdött

Forrás: Shutterstock -
betegség Karakas Hedvig rejtély
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Túl van rejtélyes betegségén, de az idén már nem versenyez Karakas Hedvig, aki tavaly aranyérmet nyert a cselgáncs Európa-bajnokságon.

A tokiói olimpia 57 kilogrammos küzdelmeit egy vereséggel záró dzsúdós szerdán az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, az ötkarikás játékok előtt három nappal lett rosszul.
"Egyszerű fejfájással kezdődött, amit a fogyasztásnak tudtam be, aztán a versenyem után

másfél hónapig küzdöttem kettős látással, féloldali arcbénulással, kaptam infúziót, és felkelni is alig bírtam.


De úgy érzem, hogy túl vagyok rajta, sok vizsgálaton voltam, konkrét dolog nem derült ki, csak találgatunk. Most már aktív életet tudok élni, és elkezdtem edzeni is"

Rejtélyes betegséggel küzdött Karakas Hedvig Forrás: MTI/Czagány Balázs

Ami a folytatást illeti, a BHSE világbajnoki bronzérmese közölte, idén már nem lép tatamira.
"A jövő áprilisi Európa-bajnokságot tűztem ki célul, ahol várhatóan egy súlycsoporttal feljebb, 63 kilóban indulok. Egy évet adok magamnak, hogy eldöntsem, belevágok-e a kétéves olimpiai kvalifikációba, vagy más irányba kezdek el nézelődni" - tette hozzá Karakas Hedvig.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.