oltásellenesség cukorbetegség halálhír koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Miközben napról napra nő a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma, még mindig sokan vannak, akik nem oltatják be magukat. Az oltásellenesek táborát erősítette az egyik népszerű műsorvezető is, akit most legyőzött a gyilkos kór.

Saját családja jelentette be a hírt, miszerint 64 éves korában elhunyt a népszerű műsorvezető, Marcus Lamb. A férfi nem volt hajlandó beoltatni magát, sőt azt hangoztatta, hogy az oltás egy hatalmas emberkísérlet. Arra buzdított másokat, hogy ne vegyék fel a vakcinát.

Marcus mindezt úgy tette, hogy krónikus betegségben szenvedett, azaz a koronavírus szempontjából leginkább veszélyeztetett emberek közé tartozott.

Lamb felesége árulta el, hogy férje hosszú ideje cukorbeteg volt, és azt gondolták, kordában tudja tartani a betegségét. A férfi azonban megfertőződött, és a szervezete nem tudta felvenni a harcot a vírussal.

Marcus Lamb 1997-ben alapította a Daystar Television Network keresztény televíziós hálózatot. Műsorvezetőként tevékenyen részt vett a mindennapi munkában, műsoraiban pedig gyakran hangoztatta nézeteit a koronavírusról – írja a Bors.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.