Hogyan lehet hatékonyan fogyni edzés nélkül? - a lépcsőzéstől a földön ülésig

Forrás: Shutterstock -
fogyás kalóriaégetés magazin egészség edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma már pontosan tudjuk, hogy az egészség megőrzéséhez elengedhetetlen a rendszeres testmozgás. Sokan folytatnak ülő életmódot, számukra például hatványozottan fontos, hogy a több óra ülés után átmozgassák elgémberedett tagjaikat.

Mások nem csupán egészségük érdekében, hanem testsúlyuk csökkentéséért is sokat foglalkoznak a "mozogni vagy nem mozogni" kérdéssel. Azonban sokak számára az edzőterem vagy a futás legrosszabb rémálmaik állandó szereplője.

Saját magunk és félelmeink legyőzése fontos, nem lehet félvállról venni. Azonban, ha már eleve úgy vágunk neki az életmódváltásnak, hogy fizikai rosszullétet érzünk a mozgás említésére is, valószínűleg jobban járunk, ha apró lépésekkel kezdünk, nem pedig belecsapunk a közepébe.

Már néhány egyszerű trükkel sokat tehetünk annak érdekében, hogy egészségesebbek legyünk, jobb legyen az állóképességünk, és azért is, hogy megszabaduljunk néhány plusz kilótól.

Használd a lépcsőt

A lépcsőzés egy szuper technika arra, hogy kalóriákat égessünk és növeljük napi lépéseink számát.

Bár otthoni munkavégzés esetén az ember nehezebben találhat a célnak megfelelő lépcsőt, mégis érdemes bevezetni azt a szokást. Már napi 10-20 percnyi lépcsőzés, vagy ha a lift helyett a lépcsőt választjuk is drasztikusan megnövelheti a lépések számát.

A lépcsőzés továbbá szuper módja a pulzusszám megemelésének is, és percenként körülbelül 8-11 kalóriát lehet vele elégetni, ami egy ilyen egyszerű mozgásformánál magasnak számít.

Használd a lépcsőt Forrás: Shutterstock

Dolgozz sétálás közben

Ez a módszer kifejezetten azoknak kedvez, akik otthonról dolgoznak. A home office megadja azt a szabadságot, hogy lehetőségünk van kialakítani új rutinokat, és a saját tempónkban tudunk haladni a feladatainkkal.

A ötlet a gyakorlatban úgy néz ki, hogy akár egy Zoom meeting alatt vagy telefonálás közben - és igazából bármikor, amikor a munka nem köt szorosan az asztalhoz, mozogj. Telefonálás, meetingek vagy akár ötletelés közben sétálj a lakásban vagy a kertben.

Természetesen nem kell szélvész-módba kapcsolni és rohangálni a lakásban: annyi a lényeg, hogy mozogj.

A séta - még ha lassú is - nagyon jó módszer a kalóriák elégetéséhez. Egy- egy órás sétával nagyjából 210-360 kalóriát lehet elégetni.

Dolgozz sétálás közben Forrás: Shutterstock

Fuss extra köröket

Persze, itt sem konkrét futásra kell gondolni. Az emberek hajlamosak arra, hogy igyekeznek mindent egy körrel megoldani. A nagybevásárlás után inkább a fülünkre is csomagot akasztunk, csak azért, hogy ne kelljen még egyet fordulni. De végül is miért ne lehetne több fordulóval becipekedni a lakásba?

Akár a nagybevásárlás, akár a szennyes ruhák elcipelése a mosógépig vagy a szárítóig: ahelyett, hogy igyekeznél mindent elsőre elvinni, inkább fordulj többször. Ezzel pofonegyszerű, hogy hozzájuss néhány extra lépéshez.

Tévénézés közben ne a kanapéra ülj, hanem a földre

Ha a kanapé helyett a padlót választod tévénézés közben, szinte észrevétlenül teszel a fizikumodért, ráadásul akár még 100 kalóriát is elégethetsz vele anélkül, hogy feltűnne.

Tévénézés közben ne a kanapéra ülj, hanem a földre Forrás: Shutterstock

Ez azért lehet, mert a mai, modern kanapékat extra kényelmesre tervezték, így nem érzed szükségét annak, hogy ha már egyszer leültél és kényelembe helyezted magad, megmozdulj. Így akár hosszú órákon keresztül is teljesen mozdulatlanul ülhetsz anélkül, hogy észrevennéd. Ezzel szemben, ha a padlót választod, ami valljuk be, sokkal kényelmetlenebb, mint egy pihe-puha kanapé, sokkal többet fogsz mocorogni és pózt váltani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.