Oltásbűnöző lett egy magyar férfi, kijátszotta a kórházi rendszert

Forrás: AFP/Daniel Mihailescu -
harmadik oltás oltásbűnöző negyedik oltás koronavírus koronavírus elleni vakcina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Saját közösségi oldalán dicsekszik azzal, hogy sikerült megtalálnia a kiskaput a hazai egészségügyi rendszerben.

Amióta lehet oltani, azóta aktuális a kérdés, hogy vajon hányszoros dózis nyújt védelmet a koronavírussal szemben. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint muszáj felvenni a két oltást, de egyre nagyobb szükség lehet a harmadik, emlékeztető adagra is.

Egy magyar férfi azonban kijátszotta a rendszert, és felvette a negyedik adag vakcinát is. Balázs pusztán kíváncsiságból ment el az egyik oltópontra úgy, hogy már rég megkapta a harmadik oltását. Márciusban és áprilisban egy-egy Pfizert, szeptemberben pedig az egydózisú Janssent adták be neki. A mostani akciója során pedig Modernát kapott.

Rusvai Miklós szerint meg kéne teremteni a lehetőséget a negyedik oltásra fotó: Talán Csaba

– írta Facebook oldalán Balázs.

A Blikk ennek apropóján megkérdezte a neves virológust, Rusvai Miklóst, hogy árt-e a negyedik oltás. A szakember elmondta, hogy neki is van több ismerőse, aki felvette már a negyedik dózist. A professzor szerint minél előbb meg kellene teremteni a lehetőséget arra, hogy hivatalosan is lehessen kérni az újabb adagot. A negyedik oltásnak semmiféle hátránya nincsen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.