Müller Péter: "Az ember végső drámája mindig önmagával van"

Áldás csak azon az áldozaton van, amit szeretettel hozunk meg, örömmel. Amit kényszerből, abban fuldoklunk.

Az ember végső drámája mindig önmagával van, és öröme jelzi vissza, hogy ez a drámája hogyan áll. A kényszermunka megnyomorítja a lelkünket, érezteti vele, hogy Igazi Valójának, önmaga lelkének szüntelen adósa. Maga ellen tesz, ha így cselekszik. Aki pedig áldozatra szorul, hálás érte és megköszöni. Aki azonban ezt kiköveteli, és meggyötri a jóakaróját, szintén önmaga ellen él. Úgy véli, baját érdemtelenül kapta és viseli. Pokollá teszi a helyzetet. Ezt hívják a kórházban rossz betegnek. De áldatlanul lehet kertet rendezni, ültetni, borozni, és sajnos gyermeket is nevelni.