A zuhany alatti pisilés veszélyesebb, mint gondolnánk! Az orvosok azt kérik, hagyjunk fel vele

Forrás: Shutterstock -
vizelési inger uroginekológus zuhany tanács Tiktok pisilés vizelés zuhanyzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha beismerjük, ha nem, a férfiak és a nők is szoktak könnyíteni magukon zuhanyozás közben. Míg a férfiak esetében nem "természetellenes", ha állva pisilnek, a nőknél komoly veszéllyel is járhat mindez.

Ha valaki rendszeresen pisil zuhanyozás közben, akkor arra edzi az agyát, hogy bármikor, amikor vízcsobogást hall, kiengedje a vizeletet. Ez elsőre nem tűnhet nagy problémának, ám egy idő után már a mosogatás közben folyó csapvíz, az eső hangja vagy a pohárba töltött víz is beindíthatja az ürítési reakciót – állítja dr. Teresa Irwin.

Ez az úgynevezett feltételes reflex, amelyet először Ivan Pavlov figyelt meg a híres, kutyákon végzett kísérlete során. Minden etetés előtt megnyomott egy csengőt, így egy idő után az állatok elkezdték társítani a hangot a táplálék érkezésével. Ez azt eredményezte, hogy már akkor beindult náluk a nyáltermelés, amikor meghallották a csengőt.

Forrás: Shutterstock

A doktornőhöz hasonló véleményen van egy medencefenék terapeuta is. Dr. Alicia Jeffrey-Thomas szerint a nőket nem úgy tervezték, hogy állva pisiljenek. Ezzel ugyanis gyengül a medencefenék izomzata, a hólyag sosem fog megfelelő módon kiürülni, ez pedig együttesen szivárgási problémákhoz vezethet.

A szakértők szerint a nőknek mindenképp ülve kell pisilniük, de a férfiaknak sem árt, ha nem állva ürítenek magukon. Egy nőgyógyász pontosan elmondta, mi a vizelés szempontjából legideálisabb testhelyzet.

Üljünk le a vécére, a térdeink nézzenek előre és mindkét talpunk érintse a talajt. Ez elősegíti a comb- és medenceizmok ellazulását. Tovább segíthetjük a hólyag kiürülését, ha kissé előredőlünk, a könyökünket a térdünkre tesszük, úgy mintha olvasnánk – áll a Daily Mail cikkében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.