Tornóczky Anita kórházba került - nem fogod elhinni, mit műtöttek ki a testéből!

műtét Tornóczky Anita fogszabályzó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csinos műsorvezető jó ideje fogszabályzót viselt, most pedig végre búcsút mondhatott a „drótoknak” és velük együtt a kellemetlen mellékhatásoknak is.

A modell szinte elviselhetetlen fájdalommal fordult annak idején orvoshoz, és kiderült, hogy csak speciális fogszabályzó segíthet rajta.

Tornóczky Anita Fotó: Margitay Klára/Life.hu

– mondta a Borsnak Anita, akinél a szerkezet sajnos csúnya gyulladást idézett elő, ezért hat antibiotikum-kúrát kellett végigcsinálnia az alatt az időszak alatt, amíg viselte azt.

Három hete azonban végre megszabadult tőle, méghozzá egy komplex procedúra keretében, mely során helyi érzéstelenítésben azokat a lemezeket is kiműtötték, melyek tizenkét csavarral voltak az állkapcsába rögzítve.

„Kiderült, hogy nagyon jól csontosodom, ami óriási előny, azonban a csontszövetem ránőtt a csavarokra, ezért a gyógyulásom kicsit hosszadalmasabb, mint másoknál. Amikor elindították a csavart az állkapcsomban, nem életem élménye volt, de ki lehetett bírni. Inkább az azt követő pár napban voltak fájdalmaim. Nagyon jó érzés most már így tükörbe nézni. Végre ehettem mákos gubát, amire másfél éve vártam" – mesélte mosolyogva a híresség.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.