Durvul a helyzet Németországban: az újabb járványhullám miatt visszatért a kötelező maszkviselés

Forrás: 123rf.com -
járvány maszkviselés koronavírus-járvány covid járványhullám Maszk koronavírus Németország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elindult a koronavírus-járvány új hulláma Németországban, ezért ismét viselni kell a maszkot zárt térben és be kell adatni a negyedik oltást - javasolta a szövetségi egészségügyi miniszter egy szerdán ismertetett nyilatkozatában.

Karl Lauterbach a Rheinische Post című lapnak elmondta, hogy "sajnos valósággá vált", amitől tartottak, vagyis elindult a járvány nyári hulláma.
Az uralkodó vírusváltozatok nagyon könnyen terjednek, a járványlassító korlátozásokat pedig már szinte mind visszavonták, így nem érvényesül a nyári időjárással járó szezonális hatás, amely automatikusan, külön korlátozások nélkül is fékezné a kórokozó terjedését.
Ezért a következő hetekben nemigen lehet a helyzet javulására számítani - fejtette ki a legtekintélyesebb járványügyi szakértők közé tartozó miniszter.

A szociáldemokrata politikus egy Twitter-bejegyzésében is kiemelte, hogy elindult a nyári hullám, amelynek "legjobb ellenszere az önkéntes maszkviselés zárt térben és a negyedik védőoltás".


Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni negyedik oltás "véd a súlyos megbetegedés ellen, és néhány hónapig csökkenti a fertőzés kockázatát, bár nem teljes mértékben" - írta a miniszter.
A napi új regisztrált fertőzések száma az utóbbi napokban meredeken emelkedett Németországban. A Die Welt című lap egy keddi elemzésében kimutatta, hogy a napi új esetek előző hét napra vetített átlaga egy hét alatt 116,6 százalékkal emelkedett - 27 481-ről 59 532-re -, ami a legnagyobb mértékű növekedés a járvány 2020-as tavaszi kezdete óta.

Forrás: 123rf.com

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdai kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 92 344 fertőzést és 112 halálesetet regisztráltak. A járvány kezdete óta így már 27 007 429 fertőzést mutattak ki teszttel, a halálos áldozatok száma pedig 140 026-ra emelkedett.
A szövetségi kormány adatai szerint a Covid-19 elleni teljes oltással a lakosság 75,9 százaléka - 63,1 millió ember - rendelkezik. A teljes oltás utáni első emlékeztető oltást 59,8 százalék - 49,7 millió ember - kapta meg, a negyedik oltásnak számított második emlékeztető oltást viszont csupán 6,4 százalék, azaz 5,3 millió ember.
Az oltatlanok a lakosság 22,4 százalékát teszik ki, 18,6 millióan vannak. Közülük négymillióan négyévesnél kisebb gyerekek, akiknek még nincs oltóanyag.

Ha még több koronavírussal kapcsolatos hírre vagy kíváncsi, kattints ide.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.