Te sakál vagy zsiráf módjára kommunikálsz?

Bántó, sértő szavaink éles tőrként hasítanak beszélgetőpartnerünk szívébe, aki erre reagálva szintén olyasmit mond, amit nem kellene. A közösségi média felületein még könnyebben elszabadulnak az indulatok, elég csak néhány poszt kommentjeit elolvasni ahhoz, hogy rájöjjünk, mennyi felgyülemlett feszültség van az emberekben. Egy ideális világban nem lenne jelen egymás gyalázása, bántása, mindenki az erőszakmentes kommunikációra törekedne.

Marshall Rosenberg az erőszakmentes kommunikáció kifejezésének megalkotója, A szavak ablakok vagy falak című könyv írója kimondta, hogy a társadalmunk a sakálnyelv használatára szocializálódott. Ebben nőttünk fel, ezt látjuk és kapjuk, ez vesz körül bennünket nap mint nap, ezért ezt is használjuk. Meggondolatlan szavaink reflexszerűen önvédelmi állásba kényszerítik a másikat, a kitörő indulatok pedig hamar kirobbantják a vitát. Rosenberg két állathoz és azok reakcióikhoz hasonlítja a kommunikációinkat. Az egyik a sakál, a másik a zsiráf.

A sakál módjára kommunikáló személy amíg domináns helyzetben érzi magát üvöltve támad, de ha nála erősebb személlyel találkozik, máris menekülőre fogja. Beszéd közben bűntudatot kelt, kritizál, vádol és minősít, különösen ha ideges, felhergelik, vagy ha megbántják. Bizonyára neked is ismerősek az olyan fenyegető mondatok, mint: „Még mindig nem érti...", „Ha még egyszer, akkor...!", „Már ezerszer megmondtam neki, elegem van!"

A szárazföldi emlősök között a zsiráf a méretéből és erejéből adódóan domináns lehetne, mégis az állatvilág szelíd óriása. Kevesen tudják, de a nyála képes feloldani a töviseket. Ezen képességére hívja fel a figyelmet Rosenberg, mivel szerinte a sakál sértő és bántó szavait higgadtan, empátiával és együttérzéssel kellene kezelnünk.

A zsiráf kommunikációjának a lényege, hogy úgy kell kiállnunk a saját érzéseink és szükségleteink mellett, hogy közben a másik igényeit is figyelembe vesszük, így mindkét fél számára nyertes szituációt teremtünk. Ahhoz, hogy a zsiráf erőszakmentes technikáját elsajátítsd, négy dologra van szükséged.

1. A tények megfigyelése

Mindig a megfigyelés az első lépés. Fontos, hogy a tényekre szorítkozzunk. Ne általánosítsunk, ne minősítsünk és ne ítélkezzünk, mikor megfogalmazzuk mondandónkat. Ne azt mondjuk, hogy már elegünk van a kialakult helyzetből, hanem például azt, hogy: „A múlt hónapban mindig én kerestelek és kezdtem beszélgetni".

2. Az érzések kifejezése

Valódi érzéseink felismerése és megértése önmagunk számára sem mindig egyszerű feladat, melyet beszélgetőpartnerünk tudtára kell adnunk. Amikor az érzéseinkről beszélünk, a tényekről se feledkezzünk meg, és halljuk meg a másik fél érzéseit is. Fogalmazzuk meg mondandónkat ehhez hasonlóan: „Bevallom, fáj és csalódottsággal tölt el, hogy a múlt hónapban egyszer se hívtál".

3. A szükségletek felismerése

Érzéseink azon alapszanak, hogy szükségleteinket ki tudjuk-e elégíteni vagy sem. Ha felismerjük, mire van szükségünk, könnyebben fejezhetjük ki magunkat, amikor mellőzöttnek érezzük magunkat, mert többnyire mi keressük a barátunk társaságát. Ahelyett azonban, hogy ezt a szemére vetnénk, próbáljunk meg így fogalmazni: „Hiányzol, és tudod, történt néhány dolog, szükségem lenne arra, hogy meghallgass".

4. A kérés fontossága

Ha megértettük, hogy érzéseink milyen szükségletekből fakadnak, akkor fogalmazzunk meg kérést a beszélgetőpartnerünk felé. Ez úgy tehetjük, hogy konkrétan fogalmazunk, és egyúttal jelezzük, hogy a kérés visszautasítható, nem követelésről van szó: „Bevallom fáj és csalódottsággal tölt el, hogy a múlt hónapban egyszer se hívtál. Ezért arra szeretnélek kérni, hogy keress te is, ha beszélgetni vagy találkozni szeretnél velem."

A zsiráf módjára történő beszélgetések esetében a másik fél általában pozitívan reagál. Elismeri, hogy hibázott, esetleg hozzáfűz egy indokot is, és ígéretet tesz a változtatásra, majd elkezd azon töprengeni, mikor ér rá arra, hogy teljesítse kérésed. Ez akkor is működik, ha a másik sakálként kommunikál velünk.