Seprűvénák: ne élj együtt a fájdalommal

orvos
Shutterstock - PeopleImages.com - Yuri A
lábak fájdalom gyulladás
Állómunkát végzel, vagy sokat vagy talpon egész nap és csak gyűjtöd a kilométereket? Nézz rá a lábaidra, ha seprűvénákat látsz, akkor a megterhelés súlyos nyomot hagyott rajtuk.

A seprűvénák (más néven pókvénák) az elszíneződött hajszálereket jelentik, amelyek többnyire a lábszáron vagy a combon jelentkeznek. Nem csak az ötven felettieket érinti, akár sokkal fiatalabb korban is igen sokaknál előfordul. Eleinte nem okoznak fájdalmat, sőt, sokszor alig észrevehetőek. 

Seprűvénák
Seprűvénák
Forrás: Rungkh/Shutterstock

Seprűvénák: nem csak szépséghiba

Nemcsak szépséghibáról, hanem akár súlyos bajt okozó egészségügyi problémáról is beszélünk, hiszen vénás keringési elégtelenséget jelez. Bár ma már az esztétikai gyógyászat is tud rá megoldást, alapvetően a gyógyítása nem szépészeti feladat. A vörösesre, kékesre vagy lilásra színeződött, 1-3 milliméter vastagságúra tágult érszakasz ugyanis könnyen begyulladhat – ilyenkor fájdalom, feszülés, égő érzés jelentkezhet –, ami súlyosabb esetben akár lábszárfekélyhez vagy trombózishoz is vezethet. 

A seprűvénák kezelésére többféle mód létezik

A seprűvénákat érdemes minél előbb megmutatni orvosnak, hiszen az idő előrehaladtával a kis erek egyre vastagabbak lesznek, akár fájdalmassá is válhatnak. Az orvos az alábbi kezelési módok közül választhatja ki a számodra legmegfelelőbbet. Ha szükséges, kenőcsökkel, gyulladáscsökkentőkkel, fájdalomcsillapítókkal segít a helyzeten, és javasolja, hogy viselj kompressziós harisnyát, ami javítja a vérkeringést. 

Gyógynövények, amelyek javíthatnak a lábaid állapotán

Vadgesztenye: A vadgesztenye kivonatot tartalmazó krémek és kenőcsök gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek és segíthetnek a seprűvénák enyhítésében. Rendszeres használatuk könnyebbé teszik a lábakat. 
Körömvirág: A körömvirág krém vagy kenőcs használata szintén javíthat a seprűvénák tünetein.
Fekete nadálytő: Ez a növény is ismert gyulladáscsökkentő hatásáról, és segíthet a seprűvénák kezelésében.

Tipp:

Ha otthon vagy, húzz kényelmes zoknit, pihentesd a lábaidat, akár úgy, hogy egy időre felpolcolod azokat. A hidegvizes borogatás is jót tesz, hűsíti a megfáradt lábakat. 

Fontos megjegyezni, hogy az otthoni kezelések általában csak ideiglenesen javítják a seprűvénák megjelenését, de nem hatnak azokra az egészségügyi kockázatokra, amelyekkel a seprűvénák járhatnak. Ezért ha jelentkeznek a tünetek, érdemes minél hamarabb orvoshoz fordulni. 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.