Bruce Willis betegségének első jeleit Tallulah vette észre: ezek voltak azok

afázia Bruce Willis Tallulah Willis
Tallulah Willis a közelmúltban osztotta meg őszinte vallomását, amelyből kiderül, hogy már jóval az orvosi diagnózis előtt érzékelte édesapja viselkedésében a változásokat, ám ezeket akkor még félreértette. Bruce Willis már akkor beteg volt.

A minap Tallulah Willis arról beszélt, hogy Bruce Willis viselkedését már az afázia diagnózisa előtt furcsállotta, ám a saját maga hibájának élte meg, hogy édesapja eltávolodott tőle. Bruce Willis már akkoriban kevésbé reagált a környezetére, amit a család kezdetben a színész korábbi hollywoodi életstílusának és hallásproblémáinak tulajdonított.

Bruce Willis betegségének első jeleit Tallulah vette észre
Bruce Willis betegségének első jeleit Tallulah vette észre
Forrás: Getty Images

Bruce Willis viselkedése miatt Tallulah önmagát okolta

„Volt valami zavartság a viselkedésében, ahogy nem reagált ránk se. De azt gondoltuk, talán a forgatások miatti halláskárosodása az oka. De egyre jobban kezdett megváltozni, és azt hittem már nem is szeret. Azt gondoltam, talán azért távolodott el tőlem, mert nem vagyok elég érdekes számára” - emlékezett vissza Tallulah.  A színész lánya csak később, a diagnózis megszületése után jött rá, hogy édesapja viselkedésének megváltozása a demencia és az afázia korai jelei közé tartozott. „Kínoztam magam ezzel a gondolattal, de ma már tudom, hogy nem rólam szólt” – mondta. Korábban Willis felesége, Emma is beszélt arról, hogy mik voltak az első baljós jelei Bruce betegségének, bár akkor még nem gondolták, hogy baj van. 

Annyit időt töltenek Bruce-szal, amennyit tudnak

Bruce Willis családja mindent megtesz, hogy minél több minőségi időt töltsön a beteg színésszel. Tallulah hangsúlyozta, hogy minden pillanatot próbálnak megörökíteni fényképekkel és videókkal, hogy emlékeiket megőrizzék. „A múltban annyira féltem a szomorúságtól, hogy nem tudtam jelen lenni. Most viszont úgy érzem, képes vagyok ott lenni, és számíthatnak rám” – fogalmazott.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.