Mariah Carey legendássá vált slágerének köszönhetően vált a karácsony királynőjévé. Az All I want for Christmas című dalt minden évben annyit játsszák a rádiók, hogy a kevésbé türelmesek lábrángást kapnak tőle. Ennek ellenére Mariah vagyonának egy jelentős részét ennek a dalnak a jogdíja teszi ki, így nem csoda, hogy az énekesnő minden évben repesve várja a decembert. Idén ezt megtetézte egy gasztrovideóval, amit az egyik legnagyobb divatmagazin konyhájában rögzítettek, és menet közben nem csak az derült ki, hogy az énekesnő mekkora konyhatündér, hanem az is, hogy mi volt Mariah életének eddigi legszebb karácsonyi ajándéka.
Sok titok derült már ki Mariah Carey életéről, nemrég például a volt férje, Nick Canon árulta el egy interjúban, hogy volt felesége mennyire szeret shopingolni. Házasságuk alatt volt, hogy 45 ezer dollárt költött a kutyáinak gyógyfürdőjére, de ha elkapta a hév, egy nap alatt képes volt 200 ezer dollárt eltapsolni ruhákra, kiegészítőkre. Szóval nem véletlen, hogy a legutóbbi hírek inkább az énekesnő magánéleti válságáról és adósságairól szólnak, mint sikereiről.
Az All I want for Christmas sikere azonban vitathatatlan. A dal éppen harminc évvel ezelőtt debütált, azóta is ez a legtöbb példányban elkelt kislemez és 2017-ig 60 millió dollár jogdíjat termelt. A dalhoz háromféle klipet készítettek. Az elsőben Maiah Carey otthon, a családjával karácsonyozik. Akkori férje, a producer Tommy Motolla érkezik Mikulásként, és hozza az ajándékokat. A második verzió fekete-fehér és az énekesnő a The Ronettes nevű együttes előtt tiszteleg. A harmadik pedig a dal megjelenésének 25. évfordulójára készült, de kétségtelen, hogy a rajongók szerint az eredeti a legnépszerűbb: csaknem 797 millió megtekintéssel.
Az énekesnő stílszerűen strasszos kötényben, luxustáskával érkezett a konyhába, a kötényt gyorsan le is veteti magáról az asszisztensekkel, nyilván nem arra a való, hogy lisztes legyen. A pulton klasszikus amerikai karácsonyi süti készül: keksz linzertésztából, cukormázzal díszítve. Hogy a legtöbb háziasszony luxustáskából vadássza-e ki az ehető glittert, azt nem tudjuk, de Mariah így oldja meg a díszítést, amin végül is egyáltalán nem lepődtünk meg. Arra a kérdésre pedig, hogy mi volt élete legszebb ajándéka, mosolyogva válaszolt:
Gyémánt. Nem akartam kimondani, de muszáj volt.....
És íme a videó, amiben megtanulhatunk Mariah Carey-től linzert sütni....
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.