Kiss László exfelesége, Kaczander Ágnes: "A volt férjem ártatlan"

Forrás: MTI/Soós Lajos -
Kiss László úszószövetség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiss László volt úszószövetségi kapitány ügye mindenkit megdöbbentett. Közéleti személyiségek – mint például Friderikusz Sándor  –, úszóklasszisok és civilek is megszólaltak a történtekkel kapcsolatban. Ezúttal Kiss exneje, Kaczander Ágnes törte meg a csendet. 

„A volt fér­jem ár­tat­lan!” – jelentette ki az asszony. „Nem szültem volna neki két gyereket, ha nem hinnék neki!” – tette hozzá a volt feleség, aki egykor szintén profi úszó volt. Kiss volt a mestere, úgy szerettek egymásba, már jóval az után, hogy az egykori kapitányt börtönbe csukták csoportosan elkövetett nemi erőszakért. Az asszonynak egyébként Kiss maga mesélte el a történteket, ő pedig biztos abban, hogy volt férje egy koncepciós per áldozata lett, és szó sem volt nemi erőszakról. Azt is elmondta, gyerekeik mindeddig semmit nem tudtak az ügyről.

„Teljesen kivagyok. Nem tudom, kik mozgatják a szálakat, de őszintén remélem, a jóisten méltóképp megbünteti őket ezért. Mi '83-ban váltunk el, de a mai napig tiszteltem, és ezután tisztelni is fogom. Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ártatlan!” – mondta el a Bestnek Ágnes.

Forrás: MTI/Soós Lajos

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.