Műanyagkéreg képződik a part menti sziklákon az óceánok szennyezettsége miatt

Forrás: Biosphoto/Sergio Hanquet / Biosphoto/Sergio Hanquet -
óceán műanyag mérgező hulladék szikla környezetszennyezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kevés olyan érintetlen területet találunk a világban, ahová még nem tört be a műanyag hulladék. Mérgezi a természetet, az állatokat és az embereket egyaránt. Már a Duna vizében is kimutatták a magas mikroműanyag-koncentrációt. Kutatók most egy új jelenségre lettek figyelmesek: az óceánparti sziklákon műanyagréteg képződik az algához hasonlóan. Egyes élőlények pedig ugyanúgy fogyasztják, mintha táplálék lenne.

A Science of the Total Environment című folyóiratban publikált tanulmány szerint a leginkább használt rágógumira vagy kinyomott fogkrémre emlékeztető foltok nem csupán aggasztó jelei az óceánokban felhalmozódó hulladék problémájának, hanem fenyegetést jelentenek a sziklákon élő és táplálkozó organizmusokra nézve – írja a Science Alert tudományos honlap.

A portugáliai Tenger- és Környezettudományi Központ (MARE) munkatársai 2016 óta vizsgálják a vulkáni eredetű Madeira szigetének part menti szikláin megtapadó műanyagrészecskéket és tanulmányozzák azok hatását a helyi ökoszisztémára – írja az MTI.

Elborítja a szemét a természetet, csökkenteni kell az egyszer használatos műanyagok használatát Forrás: Biosphoto/Sergio Hanquet / Biosphoto/Sergio Hanquet

„Ahogy a nagy méretű műanyagdarabok a sziklás partokhoz csapódnak, a kőzeteken kialakulnak ezek a műanyagkérgek, hasonlóan az algák vagy zuzmók megtelepedéséhez” – mondta Ignacio Gestoso ökológus.

A begyűjtött minták kémiai elemzése révén a kutatók megállapították, hogy a műanyagfoltok legfőbb alkotóeleme a polietilén, amely a legszélesebb körben használt műanyag és amelynek legnagyobb felhasználója a csomagolóipar.

A kutatók szerint a vizsgált sziklák felszínének már csaknem 10 százalékát ez a polietilén kéreg borítja. Megállapították továbbá, hogy az algaevő közönséges parti csiga épp olyan otthonosan érzi magát a műanyagkérgen, mint magukon a sziklákon, ami azt sugallja, hogy valószínűleg nem csupán az algát, hanem a műanyagot is elfogyasztja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.