Győri késelő diák: meg is ölhette volna tanárát, az mégsem küldené börtönbe

Forrás: Csapó Balázs/Kisalföld -
késelés börtön diák tanár Győr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majdnem  öt hónappal az eset után fejezték be a nyomozást a győri késelő diák ügyében. Megállapították, hogy me is ölhette volna a tanárt, és előre kitervelte a késelést, a tanárnő mégsem küldené börtönbe.

Majdnem öt hónappal az eset után zárta le a nyomozást a rendőrség a győri késelő diák ügyében. A kirendelt orvosszakértő megállapította, hogy a tanár testét ért szúrások közül a mellkasi sérülése alkalmas lett volna az emberi élet kioltására. Azt is megállapították, hogy a diák előre kitervelte tettét.

Diák késelte meg a tanárt egy győri középiskolában Forrás: Csapó Balázs/Kisalföld

Az egyébként jól tanuló Andrást egy 3-as osztályzat dühíthette fel: ezért fizikaórán kiment a tanári asztalhoz – azzal az indokkal, hogy a füzetében akar mutatni valamit –, majd az 51 éves nő mögé állt, és az apjától kapott zsebkésével hátba szúrta. A tanárnő a összeesett, a diák fölé guggolva próbálta újra megszúrni, a nő kezével védte magát. András akkor hagyta abba a támadást, mikor osztálytársa elvette tőle a kést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.