Meglepő eredmények: ebből az életkorból származhatnak a legkorábbi gyermekkori emlékek

Forrás: Shutterstock -
kisgyerek emlékezés memória
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két és fél éves kor az az időszak, amelytől az emberek fel tudják idézni legkorábbi emlékeiket - állapította meg egy kanadai kutatás.

A Memory című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány egy teljes évvel korábbra teszi a legkorábbi emlékek felidézését az eddig készült tanulmányok megállapításaihoz képest. Az új-fundlandi Memorial Egyetem kutatóinak tanulmánya 21 évet ölel fel.

A legkorábbi gyermekkori emlékek két és fél éves kortól kezdődhetnek. Forrás: Shutterstock

Peterson több mint 20 éve kutatja az emlékezetet, főként a gyermekek és a felnőttek képességét arra, hogy felidézzék legkorábbi éveiket. Az új kutatásában a gyermekkori amnéziáról készült 10 korábbi tanulmányát vizsgálta felül, valamint az 1999 óta általa közzétett és nem publikált tudományos adatokat elemezte. A kutatásoknak 992 résztvevője volt, és 679 gyermeknek az emlékeit vetették össze szüleik visszaemlékezésivel.

Az eredmények azt mutatták, hogy a gyerekek legkorábbi emlékezete korábbról ered, mint ahogyan azt ők gondolják, a szülők pedig ezt megerősítették. Egyik korábbi kutatásában Peterson a legkorábbi emlékeiket felidéző gyerekeket kettő, illetve nyolc év elteltével megkérte, hogy idézzék fel ugyanezt az emléket. Ezekben a későbbi beszélgetésekben a gyerekek azt későbbre tették.

Az összes korábbi adat elemzése egyértelműen bizonyítja, hogy az emberek jóval több dolgot képeseket előhívni koragyermekkorukból és jóval korábbi időszakra emlékeznek, mint ahogyan azt gondolják, és viszonylag könnyű segíteni nekik abban, hogy előhívják ezeket az emlékeket - tette hozzá.

Forrás: MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.