A szülőket büntetik a gyerekeik tettei miatt ebben az országban

Kína törvény szülők felnőtt gyereknevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új szankciókat vezethet be a kínai kormány annak érdekében, hogy ösztönözzék a szülőket: többet kell foglalkozniuk gyerekeikkel.

A CNN forrásai szerint büntethetőek lesznek azok a szülők, akiknek gyerekei valamilyen bűncselekményt követnek el, vagy rossz magaviselést tanúsítanak. Ennek hátterében az áll a kínai törvényhozási bizottság szóvivője szerint, hogy a gyerekek nevelésére nem fordítanak elég időt.

Az új törvénymódosítási javaslatok arra ösztönöznék a szülőket, hogy foglalkozzanak többet gyerekeikkel és biztosítsák számukra, hogy eleget mozoghassanak, játszhassanak és pihenhessenek. Ha nem megfelelően viselkedik a gyermek, akkor szüleiket vagy gyámjaikat kötelezhetik arra, hogy a nevelési tanácsadó által szervezett programon vegyenek részt.

Kínában a gyerekek fejlődésével kapcsolatban tartós probléma a fiatalok onlinejáték-függősége, vagy a közösségi média celebek iránti túlzott rajongásuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.