Kemény mínuszok és hó: erre számíts a jövő héten

Forrás: Shutterstock -
eső időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Előrejelzés.

Hétfő


A Dunától keletre erősen felhős, vagy borult marad az ég, és további eső, északon havas eső, hó valószínű. A Dunántúlon szakadozik a felhőzet, itt inkább csak eleinte lehet zápor. Többfelé lesz élénk az északnyugati légmozgás. +3 fok körüli értékeket mérhetünk délután.

Kedd


Keleten marad a borongós idő, és kisebb eső, szitálás is előfordul. A Dunántúlon a kezdeti napsütés után napközben rétegfelhők érkeznek. A legtöbb napsütés a középső tájakon lehet. Az ÉNy-i szél élénk marad. Reggel -3, délután +3 fok körül valószínű a hőmérséklet.

Szerda


Változóan felhős időre van kilátás. Pár órás napsütés mindenhol lehet, csapadékra nem kell számítani. Reggel párás, foltokban ködös lesz a levegő. Reggel -11, -2, délután 0, +5 fok várható.

Forrás: Shutterstock

Csütörtök


Erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható csapadék: eleinte hó, ónos eső, majd egyre inkább havas eső, eső ígérkezik. +4 fok köré enyhül a levegő - írja a Köpönyeg.

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.