Molnár Gusztáv: "Egy alkoholista szemét, sz*r alak vagyok. Az öngyilkosságot fontolgatom"

Facebook -
Molnár Gusztáv alkoholizmus öngyilkosság Fazekas Vivien
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, Molnár Gusztáv felesége bejelentette: válnak. A színész otthagyta az elvonót, az asszony pedig arról beszélt, férje onnan is folyamatosan terrorizálta őt, ráadásul idegen nőkkel szexuális tartalmú csetüzeneteket váltott. Guszti azt állítja, a sajtóból tudta meg, hogy válnak, most azonban bővebben reagált a történtekre. 

"Egy alkoholista szemét, sz*r alak vagyok. Ha a feleségem nincs, semmim sincs. Nem látok más kiutat, mint hogy véget vessek az életemnek. Az öngyilkosságot fontolgatom" - nyilatkozta a Blikknek a megtört színész.

"Mindent tönkretettem, és bár nagyon fáj, hogy Vivi válni akar, jól teszi, amit tesz, mert megérdemlem. De rettenetesen hiányzik a feleségem! Most is itt van a gyűrű a kezemen" - tette hozzá, ahogyan azt is, hogy tudja, azonnal be kellene mennie egy másik elvonóra. "Tudom, hogy ezt kellene tennem, és lehet, hogy lesz erőm összeszedni magam. De az az igazság, hogy egy alkoholista ember vagyok, akinek nincs ereje bizonyítani már. Pedig tudom, hogy a feleségemnél semmi esélyem így, de most úgy érzem, nincs erőm megválni az alkoholtól, és inkább eldobnám az életem" - nyilatkozta és arról is beszélt, hogy tudja, segítségre van szüksége, de nem tudja, lesz-e ereje ahhoz, hogy megtegye az első lépéseket.

Facebook
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.