Szilágyi Liliána édesanyja összeomlott a meghallgatáson

Forrás: https://www.instagram.com/lilianaszilagyi/ -
Gyarmati Eszter rendőrségi meghallgatás meghallgatás Szilágyi Liliána Szilágyi Zoltán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt állt nyilvánosság elé Szilágyi Liliána, és azt állította, édesapja, aki egyben edzője is volt, fizikailag, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta. Szilágyi Zoltán tagadja a vádakat, sőt rágalmazás miatt pert indított lánya ellen.

Az ügyet nyáron megpróbálták rövidre zárni egy békítő meghallgatás során, de az érintettek nemcsak nem vonták vissza állításaikat, de még csak nem is köszöntek egymásnak. Ezt követően beindult a jogi gépezet: októberben lezajlott Liliána meghallgatása, ahol az úszónőnek demonstrálnia kellett, apja hogyan bántalmazta őt.

Nemrég pedig sor került Szilágyi Liliána édesanyjának, Gyarmati Eszternek a meghallgatására is. A Blikk információi szerint az ügyvédként is tevékenykedő családfő rendszeresen bántalmazta exfeleségét, és dokumentummal igazolják, hogy a férfi agresszív viselkedése miatt romlott meg a házasságuk.

Szilágyi Liliána Forrás: https://www.instagram.com/lilianaszilagyi/

Gyarmati meghallgatása is hosszúra sikeredett, akárcsak lányáé, ami több mint négy órán át tartott. A procedúra pedig megviselte az édesanyát – írja a Sportal.

"Jelenleg a tanúk meghallgatása zajlik, ezen már Liliána édesanyja is átesett. Nagyjából ugyanazokat a kérdéseket kellett megválaszolnia, mint lányának, s megerősítette a Liliána által korábban elmondottakat" – mesélte a lapnak Liliána ügyvédje, Keviczki István.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.