Mi történik annak a testével, aki egy repülőn hal meg? Egy pilóta és egy légiutas-kísérő elmondta

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
pilóta légiutas-kísérő Newark Advertiser repülőgép hullazsák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy pilóta és egy légiutas-kísérő elmondta, mi történik azoknak az embereknek a testével, akik repülön halnak meg. 

Egy pilóta a Newark Advertisernek nyilatkozott a legkevésbé sem vidám témáról, nevezetesen, hogy mi történik azzal, aki repülőgépen történő utazása közben hal meg. Elmondta, hogy a teendőkkel kapcsolatban a személyzet minden tagját kiképzik, de azért abban mindig reménykednek, hogy erre a tudásukra nem lesz szükség.

Minden repülőgépen dolgozót felkészítenek arra, mit kell tenni, ha valaki meghal a járaton. Fotó: Csudai Sándor - Origo

Sheen Marie légiutas-kísérő a TikTokon elmondta, hogy van olyan helyzet, amikor amikor már nem tudnak segíteni, például egy szívroham esetén és meghal az utas. Hozzátette, lehetőleg a repülőgépen tartózkodó többi embernek nem mondják el, mi történt.

Ez is érdekelhet

Rettegsz a repüléstől, de muszáj gépre szállnod? Akkor ezek közül az ülések közül válassz!


"A repülőgépen van hullazsák, sokszor abba csomagoljuk be a testet, de mi nem zárhatjuk le, csak az ügyeletes orvos, így a fejénél nyitva hagyjuk. Ha a repülön utazik orvos, ő sem zárhatja le" - mondta el Sheen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.