Trónok harca - Tudj meg mindent az új fantasy-őrületről!

Ha úgy tetszik, akár már Shakespeare A vihar című színdarabját is a fantasy-irodalom egy korai hajtásának tekinthetjük, nem is beszélve olyan 19. és 20. század eleji szerzők műveiről, mint E.T.A. Hoffmann vagy H.P. Lovecraft. Az azonban vitán felül áll, hogy a fantasy igazi megteremtője J.R.R. Tolkien, aki a múlt század derekán A gyűrűk ura című regénytrilógiájával nemcsak egy nagyhatású irodalmi művet alkotott meg, de szándékán kívül alapítója lett egy később az egész világon elterjedt szubkultúrának.

Ma már léteznek olyan könyvkiadók, amelyek csak fantasy-regényeket adnak ki. A fantasy világára épülő szerepjátékok klubjai behálózzák szinte az összes kontinenst. Külön képzőművészeti stílus alakult ki a fantasy-illusztrációk nyomán. Számítógépes játékok tömkelege veszi alapul ezt a fajta kitalált világot - és persze a film is gyorsan megtalálta a fantasyt a maga céljaira. Viszont annak ellenére, hogy izgalmas sztorijaikkal, gazdag világukkal és figuráikkal ideálisnak tűnnek a fantasy-történetek a mozi számára, évtizedeken át csak mutatóba készült egy-egy filmes adaptáció. Ugyanis ha a másik oldalról nézzük, a fantasyk már korántsem olyan vonzó alapanyagok: a mesebeli lények és tájak, varázslatok és csaták rendkívül nagy költségvetést igényelnek, és a filmgyártás sokáig egész egyszerűen még nem állt azon a szinten technikailag, hogy méltó módon meg tudta volna valósítani az ilyen történetekhez szükséges trükköket - így a régebbi fantasy-filmek többsége mai szemmel röhejesen bénának tűnik.

Az áttörést itt is A gyűrűk ura hozta meg: Peter Jackson az ezredfordulón megvalósította az addig megvalósíthatatlannak tűnőt: filmre vitte Tolkien komplett trilógiáját három gigantikus filmben, méghozzá méltó módon. Miután látszott, hogy ez immár lehetséges (no és hogy A gyűrűk ura-filmek milyen elképesztő mennyiségű bevételt termelnek), a fantasy-filmek dömpingje következett el: Narnia krónikái, Arany iránytű, Eragon, A Spiderwick krónikák, Csillagpor, és a sor folytatható lenne szinte vég nélkül. Most pedig itt a Trónok harca, aminek minden esélye megvan arra, hogy A gyűrűk ura után a műfaj következő igazi nagy csúcsteljesítményeként tartsák számon - mert azt meg kell vallani, hogy az elmúlt bő fél évszázadban ugyan született sok kiváló fantasy-regény és -film, de olyan egész világot megmozgató, elismert sikerű (és színvonalú) egy sem, mint A gyűrűk ura.

A Trónok harca igazi címe nem is ez, hanem A tűz és jég dala: ezt az összefoglaló címet viseli George R.R. Martin regénysorozata, amely jelenleg az ötödik kötetnél tart, és összesen hét regényből fog állni az író tervei szerint. A "Trónok harca" valójában az első regény alcíme, ám a könyvekből készülő tévésorozat ezt a (tényleg kifejezőbb) címet választotta. George R.R. Martin a kilencvenes években kezdte el írni a gigantikus regényfolyamát: eredetileg három részesnek szánta, de aztán gyorsan kiderült, hogy a felépített világ gazdagsága és a történetszálak sokasága ennél sokkal bővebb kifejtést igényel. Az első kötet (Trónok harca) 1996-ban jelent meg, ezt követte a Királyok csatája, a Kardok vihara, a Varjak lakomája, és idén nyáron az ötödik kötet, a Sárkányok tánca. Magyar nyelven az első négy könyv érhető el, de nyilván a nyári amerikai megjelenést követően hamarosan kapható lesz az ötödik kötet magyar fordítása is.

A Trónok harca világa kicsit különbözik a hagyományos fantasyktól. A történet kezdetén például nincsenek is benne természetfeletti elemek, különös lények, vagy varázslat. Egy kitalált világban játszódik, annak is Westeros nevű földrészén, ahol hét korábbi királyság egyesül most egyetlen trón alatt. A viszonyok leginkább az európai középkort idézik: lovagok, hűbéresség, várkastélyok, királykisasszonyok. A sárkányok és óriások, a mágia és az alakváltás csak egy távoli misztikus múlt emléke ebben a világban - a dolog szépsége, hogy ahogy haladunk előre a történetben és a hét királyság egymás ellen kezd harcolni, ez a misztikus múlt egyre inkább ismét jelenné válik... Martin különleges technikával írta meg a regényeket: kiválasztott körülbelül egytucatnyi szereplőt, akikből elbeszélőt csinált, így minden egyes fejezet egy-egy ilyen szereplő nézőpontjából írodott, nincs egyetlen, kitüntetett szemszög.

Ez az egyik fő erőssége a Trónok harcának: a kiváló karakterek és a karakterközpontúság. A másik az elképesztő fordulatokat tartogató cselekményvezetés: Martin egy nyilatkozata szerint A gyűrűk ura egyetlen hibája, hogy Tolkien nem merte benne végleg kinyírni Gandalfot. Nos, őt ilyesmivel nem lehet vádolni: Martin világában egyetlen főszereplőt sem tudhatunk biztonságban, szemrebbenés nélkül kiiktatja az olvasók/nézők bármelyik kedvencét, és előszeretettel állítja időről időre a feje tetejére a korábbi hatalmi felállásokat és viszonyrendszereket.

2011-re eljutott oda a világ és a filmgyártás, hogy már egy televíziós széria is igényesen mozgóképre tud adaptálni egy fantasy-történetet. Az egyik népszerű mozicsatorna csapott le Martin regényeinek jogaira, ami igazából szerencsésebb is, mint ha mozifilmeket készítettek volna belőle: így sokkal több tér és idő van kifejteni ennek a történetnek és világnak minden részletét, mint ha állandóan mindent le kéne rövidíteni, hogy beleférjenek egy mozifilmnyi időtartamba. A mozicsatorna ráadásul jó ráérős tempót is választott: a tízrészes nyitó évad mindössze az első regény cselekményét dolgozza fel, a tervezett (és jelenleg forgatás alatt álló) második évad a második kötetét, a harmadik regényt pedig még jobban szétbontják, és abból már kétévadnyi sorozat készül.