Sztankay István: "A nők legyenek arányosak, aranyosak" - Sztankay Ádám interjúja

Már rég nem érdekel a dolog. Ha figyelmesen megnézzük: nagyon kompakt, arányos alkatom van. Igazán elegáns.

Tény, másik interjúban úgy fogalmaztál: gyönyörű férfi voltál.

Még most is az vagyok, csak már nehezebb észrevenni.

Bea, a párod mindig azt mondja: a száznyolcvan magas, negyvenkilós szőkék az ideáljaid. Bea szőke, csinos, de fotómodellekkel nem szeretne versenyezni.

A nők legyenek arányosak, aranyosak. Ám a száznyolcvan centi mindenképpen csacskaság: olyan magasságba fel sem látok.

Rengeteg nőd volt, ugye?

Nem, dehogy. Mindig csak egy szerelmem volt, akihez hű voltam, de közben elég hülye is, mert mindig megcsaltak. Akkor aztán továbbléptem.

Egyelek meg. Nekem másként rémlik.

Erről nem beszélünk, jó?

A mamával haláláig magázódtatok. Elmondjam én a sztoriját, vagy bevállalod?

A mamátok mindig azt mondta: ott azért még nem tartunk, hogy tegeződjünk.

Egész pontosan az első szerelmes éjszaka után mondta.

Na!

Aztán maradt a magázódás, két gyerek után is. Biztos volt ebben játékosság, de azt is jelezhette: olyan pasi vagy, akitől picit óvakodni kell. Egy szívtörő.

Sosem beszélek a privát életemről. Ne élj vissza a helyzettel. Lényeg, hogy két gyermekem van: te és Orsi húgod. Mindketten közös mamától.

Melyikünk a kedvenc? Tudd, hogy tudom.

Nincs kedvenc. Ám lássuk be, hogy te magasabb vagy, izmosabb, idősebb, mint a kistestvéred. Húsz voltál, amikor ő még csak nyolc. Kit kellett volna dédelgetnem? Egy apa különben is gyöngédebb a lányához, mint a fiához. Ám hiszed vagy sem: mindketten ott vagytok a szívem közepében.

Érzem is, nem csak hiszem. Viszont érdekelne: hány pontot adnál magadnak férfiként, színészként, apaként?

A férfira és a színészre vonatkozó számot nem árulom el, mert hivalkodás lenne. Annyi tudható: borzalmasan magas. Amúgy apaként sem szúrtam el különösebben semmit. Mindketten célba értetek: Orsi remek színész, és te sem vallottál kudarcot.

Kösz.

Dicsérjelek szembe?

Nem bánnám, de mindegy.

Nézd, nem vagyok teljesen elégedett az apai teljesítményemmel. Rengeteget dolgoztam, kevés időm jutott rátok, de akkor intenzíven jelen voltam. Mennyit birkóztunk, hülyéskedtünk veled! Kissrác korodban még két könyvet is írtunk ketten, csak úgy magunknak. Illusztráltuk is őket. Most ugrott be az egyik címe: Cowboy történet. Igazi vadnyugati sztori volt.

Nem ájuldozna, ha ismerné a hátteret. A mamád ugyancsak színésznőként kezdte, később is a színházi világban dolgozott. Művészcsalád vagyunk, mindazzal, ami az ilyesmivel jár. Nagyon jól elszórakoztattuk egymást. Te vidám, ennivaló kölyök voltál. Ráadásul meseszép kisfiú a tejszőke fürtjeiddel.

Nagy csalódás, hogy mára ez lett belőlem?

Ugyan már, jóképű pali vagy. Karakteres.

Az egykori szőkeségem mennyire zavart? Emlékszem, sokszor kérdezték tőled, amikor kettesben mentünk valahová: "Művész úr, ki az apja a szöszinek?"

Ez engem egyáltalán nem érdekelt. Pontosan tudtam, hogy az a fránya szőkeség majd elmúlik. Bejött.

Svihák vagy, papa. Az én gyerekkoromból melyik a legkedvesebb emléked?

Nyolcéves korod körül olvastál egy mesekönyvet, amelynek gonosz bacilusok voltak a főszereplői. Utána hónapokig minden étkezés előtt, miután megmostad a kezed, úgy ültél asztalhoz, mint egy sebész: feltartott tappancsokkal vártad a kaját. Ha pedig valamihez véletlenül hozzáértél, újra bemosakodtál. Meg kellett zabálni!

Tehát a velem kapcsolatos legkedvesebb élményed gyerekkorom azon rövid szakaszára vonatkozik, amelyben úgy viselkedtem, mint egy elmebeteg.

Nagyszerű alakítás volt!

Orsival mi a helyzet?

Hároméves lehetett, amikor egyszer kirándultunk a zöldbe. Alig látszott ki a kobakja a burjánzó, magas fűből. Előttünk szökdécselt, és időről időre teljesen eltűnt a siskásban, majd felbukkant. Kiderült: virágot szedett, nagy kazalba gyűlt az apró karjai közt. Felkaptam, összevissza puszilgattam.

Megejtőbb kép, mint a törpe sebészé. Régóta rág valami: amikor öt év után elvégeztem a négy gimnáziumi osztályt, hálából miért egy budai templom perselyébe tömtél bele egy ezrest? Adhattad volna nekem is.

Muszáj volt megköszönni a Jóistennek, hogy elsegített az érettségiig. Mindig is jóeszű gyerek voltál, de roppant öntörvényű. Mentél erre-arra, nem mindig találtál be az iskolába. Amúgy meg veled sem voltam soha szűkmarkú!

Ugye tudod: szokták firtatni, hogy egy magadfajta istenes embernek miért vannak ilyen szabadszellemű gyerekei?

Pedig nem bonyolult. Az én édesapám, a ti nagyapátok egy nagyon emberséges, ugyanakkor mélyen hívő görög katolikus kanonok volt. Követtem a hitében, és sokáig azt gondoltam, hogy a hivatásban is követni fogom, de aztán a színház felé indultam, ami nem is akkora kitérő. Tudod, szokták mondani a színészre: Thália papja. Másfelől: ti a húgoddal a művészetben korlátokat nem ismerő, alkotó emberek gyerekei vagytok. Naná, hogy szabadabb szelleműek annál, mint amennyire én képes lehetek a hivatásomon túli életemben. Egyébként a kitüntetésem alkalmából pont te írtad meg ezt a paradoxonszerűséget a portrémban.

Bírom, hogy megjegyezted, de evezzünk más vizekre. E világon immár felülmúlhatatlan szakmai elismerésed után mi lenne a három kívánságod a mesék birodalmában?

Még egy kis időt szeretnék egészségben, és nektek még több sikert a magánéletben, szakmában. A harmadik: semmiképpen nem lenne jó betegségben hosszan élni.

Ez afféle biztonsági játék: ha az első kívánsággal valami gáz lenne, akkor a harmadik helyre hozza.

Biztos, ami biztos.

Megőrjítettél, amikor időnként azon filóztál: neked nem kéne lottó ötös, egy jó kis négyes elég lenne. Ez hogy jutott eszedbe?

Számold ki, sokkal valószínűbb. Igaz, az se jött össze soha, de könnyebb volt elképzelni.

A kitüntetésed napján Tordy Géza engem ért el elsőnek, és miután gratulált hozzád, elég rendesen felhúzta magát. Kérdezte, miért nem látogattuk meg nyáron a Balatonon, ahogy ígértük. Azt feleltem: ha meleg volt, akkor azzal jöttél, hogy hőségben a fene sem utazgat. Amikor borúra állt, azt fújtad: rossz időben csak a hülyék mennek a Balatonra. Papa, miért nem lehet téged kirobbantani a lakásból? Utoljára két éve voltál hajlandó három napot eltölteni egy tihanyi panzióban. Beának nem kis munkája volt benne, hogy legalább annyi összejött.

Ugyan már, alig vagyok a lakásban. Legfeljebb reggeltől estig. Nincs mese, szeretek itthon ágyba bújni, és itthon ébredni. Az utazás olyan macera: csomagolni, cipekedni, lepakolni, aztán a végén mindent összeszedni, hazacűgölni. Eszement dolog.

Dehogynem. Laci unokaöcsémnél is voltam öt éve Norvégiában. Mondjuk, kocsival baromi mesze van. Bea szerint kicsit nehezen bírtam, legalábbis ő úgy élte meg. Egyébként veletek meg elutaztam Rómába. Tőled és Orsitól kaptam az utat a hetvenedik születésnapomra.

Nagy ötlet volt. Egy hétről volt szó. Két nap alatt leautóztunk Rómáig. Ott duzzogtál a hátsó ülésen, én pedig a kormánynál állandóan a melléd lecsapott apró autóstáskádat fürkésztem a visszapillantó tükörben: hogy férhet abba egy hétre való cucc?

Ha úgy adódik, elég lett volna, ami benne volt. Legfeljebb kimosok ezt-azt. Ha kell, önellátó vagyok.

Amikor az úton beraktam egy Michael Bublé CD-t azt mondtad: ez borzalmas.

Valljuk be: nem egy Frank Sinatra.

Emlékszel, hány nap után tettünk fel aztán egy hazatartó gépre?

Kettő. Végül is hétből négyet abszolváltam. Nem akartam láb alatt lenni, ti jöttetek, mentetek, a magatok fiatalos tempójában. Alig bírtam a nyomotokban maradni.

Nekem az rémlik: zúgsz át a Vatikánon, puffogva, mi meg próbálunk beérni. Utóbb persze levettem, mi volt: akkor ismerted meg Beát, friss volt az ügy, húzott haza.

Orsi a párjával, te még a feleségeddel voltál kint - én meg szólóban. Gondolhatod.

Vagyis a férfi elnyomta az apát.

Nem kell mindent túldramatizálni.

Akkor hívtalak fel két hónap mosolyszünet után, amikor egy rádióműsorban azt ecsetelted: isteni napokat töltöttél a nyáron Rómában a gyerekeiddel. Azt is elmondtad, mindened az utazás. Úgy adtad a világvándort, hogy az Oscart ért.

Akkor már én is akartalak hívni, csak még gyűjtögettem hozzá az erőt. De te miért is hívtál föl pontosan?

Azért hívtalak, mert megintcsak szembesültem azzal, hogy ki is vagy valójában. És aki vagy, az nekem nagyon fontos.

Elakadt a szavam. Legyen itt a vége.