Márpedig én nem várok gyereket!

Bár a jelenség nem túl gyakori, ha mégis úgy fekszik valaki a szülőágyra, hogy arra nem készült, nem készülhetett fel, akkor súlyos traumaként éli meg a szülést és a kicsi elfogadása is nehézségekbe ütközik. Több példa is akad erre, és bár a hazai tapasztalatok ritkán kapnak sajtófigyelmet, külföldön nyíltan beszélnek és írnak minderről, egyre kevésbé ítélik meg negatívan azokat a nőket, akikkel testük, lelkük és elméjük csúf tréfát űzött.

Joan Weller, az alig 22 éves fiatal nő is azt hitte, vesegörcse van, amikor iszonyatos fájdalmak közepette ráült a WC-re. A kicsi, akinek létezéséről addig a fiatal anya mit sem tudott, a csészébe esett. A kiérkezett mentők az anyát és a kicsit is ellátták, és a furcsa esemény ellenére, a hírek szerint, nem kérdőjelezték meg az anya felkészültségét és jogát anyai teendői ellátását illetően, bár az is tény, hogy az édesanya és a nagymama is azonnal, mindent elkövetett azért, hogy a pici életben maradjon.

Hazánkban is előfordulnak hasonló események, bár legtöbbször csak akkor derül fény ezekre, ha a várandósság és a szülés tragédiába fordul, mert az édesanya nem segítséggel, szülészeten hozza világra gyermekét, hanem otthon, ahol azonnal megpróbálja eltüntetni az utódot - mindezt azért teszi, mert elméjében az a csecsemő nem is létezik. Csak egy rossz álom a szülés, ahol a vérzés, az emberfeletti fájdalom és a félelem csak fokozza a sokkot, amelyben lezajlik az esemény. Az anya nem résztvevője, csak kísérője a folyamatnak, és ebben a szürreális állapotban képtelen az anyaszerepet magára ölteni.

A legtöbb esetben az anya azt sem veszi észre, hogy vajúdik - ez történt két éve egy kunszentmártoni középiskolás lánnyal is. A fájások közben még részt vett a délelőtti tanórákon és csak délután szembesült az igazsággal, amikor a rosszulléte miatt kihívott ügyeletes orvos felvilágosította, hogy a fájdalmak, amelyeket érez, azok bizony a szüléssel járó fájások. A tüneteket a lélek akkor is képes elnyomni, ha az anya már nem az első gyermekét hozza a világra.

Ilona, 43 éves, kertész:

"A szülés reggelén már éreztem, hogy valami nem stimmel velem. Fájt a hátam és a hasam, de azt hittem, a menstruációm fog megjönni. Eszemben se jutott, hogy gyereket várok, én a kilenc hónap alatt végig véreztem. Ez a baba a harmadik gyerekem volt már. Ismernem kellett volna a tüneteket, de se hányinger, se rosszullét, minden elkerült. A gyerek mozgását sem ismertem fel. Miért? Valaki mondja már meg nekem, hogy miért kerültem ebbe az istenverte helyzetbe? A szülészeten úgy néztek rám, mint egy bűnözőre! Én meg azt se tudtam, mi történik. Én nem várhatok gyereket! Az elmúlt évben összesen háromszor voltam férfival. A férjem elhagyott minket, egyedül neveltem a másik két gyerekemet is, nem akartam én egy harmadikat! Szóval a szülés reggelén ugyanúgy elmentem a kertészetbe, mint máskor. Palántáznunk kellett, és a hajladozás közben egyszer csak elájultam, a mentőautóban tértem magamhoz, a mentőtiszt mondta, hogy itt bizony szülés lesz. Azt hittem, rosszul hallok. Aztán pár óra múlva ott volt a fiam. A fiam, akinek a közeledéséről semmit sem tudtam. Csak egy idegennek láttam, és évekbe telt, amíg meg tudtam szeretni úgy, mint a másik kettőt. Sokáig éreztem úgy, hogy erőszak történt velem. Hogy ez a terhesség és szülés megerőszakolta az életemet."