Hófehérke üvöltve vágtat karddal a kezében

"Tükröm, tükröm, mondd meg nékem: ki a legszebb földön, égen?" Nekem tényleg nincsen semmi bajom Kristen Stewarttal, sőt kimondottan szexis és izgalmas csajnak tartom, akiből még színésznőként is bármi lehet. Na de odatenni őt Charlize Theron mellé, majd feltenni ezt a kérdést, az bizony egy méretes öngól. A sztori szerint ugye annak kell a válasznak lennie, hogy persze Hófehérke, de a szemünk mást lát: ez a gonosz mostoha még tizenöt évvel öregebben is egyszerűen sokkal szebb, Theron maga a klasszikus szépség, Stewart pedig elhalványul mellette a maga (amúgy is halvány tónusú) kamaszos helyességével.

Jó, értem én, Kirsten Stewartnak szezonja van, ráadásul épp folyik a kétségbeesett vadászat az Alkonyat-széria rajongói után, hogy újabb filmekre lehessen becsábítani őket a moziba. A Hófehér és a vadász ezen a téren meg is tesz minden tőle telhetőt: itt van a női főszereplő, stimmel az enyhén misztikus fantasy-beütés, a szexualitásától megfosztott tiniromantika, a gótikus látvány, a biodíszletként funkcionáló férfihősök (köztük az eddig leginkább Thorként ismert Chris Hemsworth). Viszont közben az az ember érzése, mintha ennek a filmnek a készítői többet nem is gondoltak volna erről a történetről, mint hogy egy jól tejelő, a piaci célcsoportokra pontosan belőtt szórakoztatóipari terméket készítsenek belőle.

Ez pedig nemcsak azért baj, mert mozirajongóként mindig marad bennünk valami reménykedő idealizmus az iránt, hogy a film (még a popcorn-film is) azért nemcsak ennyi, hanem mert ha egy mozifilm CSAK ennyi szándékkal készül el, akkor az a végeredményen is meglátszik, és szórakoztatóipari terméknek is gyengébb lesz.

A Hófehér és a vadász például könnyen lehetett volna izgalmas vállalkozás: adott egy mindenki által ismert történet, tele jó figurákkal, amit el lehet vinni sokféle irányba anélkül, hogy nagyon magyarázni kéne, és önmagában minden szellemes változtatás már egy olyan gesztus, amit a néző ért - és értékel is. Ehhez képest csak annyi újat sikerült kitalálni erről a meséről, hogy játszódjon fantasy-környezetben, és a sztoriját alakítsák át kalandfilmmé, jó sok akció- és harcjelenettel. Mindezt ráadásul jó fél órával hosszabban, mint azt a cselekmény indokolná, így az unalmas üresjáratok még inkább lankasztólag hatnak egy-egy összecsapás között. Amelyek egyébként tényleg látványosak: a harci koreográfiákra és a film nagyszabású látványképeire nem lehet egy rossz szavunk se azon kívül, hogy mintha mindet láttuk volna már valahol.

De hogy ne csak a negatívumokról beszéljünk: a törpék jelenetei valódi felüdülést hoznak a történetbe, ezekre a kis (...) szerepekre a legnevesebb brit színészeket (Ian McShane, Bob Hoskins, Toby Jones, Ray Winstone stb.) sikerült megnyerni, akiknek az arcát számítógépes animációval illesztették a törpetestekre, igazán szórakoztató végeredményt produkálva. Könnyen lehet, hogy már csak azért is ők jelentik a film csúcspontjait, mert amúgy fájóan hiányzik a humor - a néhány hete bemutatott másik Hófehérke-film, a vígjátéki Tükröm, tükrömmel ellentétben ez a mozi bántóan fancsali. Az viszont közös bennük, hogy mindkettő alapos csalódást okozott.